Kihajoltam a mellvéden és akkor észrevettem a fiatal lányok csoportját egy alsóbb teraszon. Nevetésük behallatszott lakosztályom zárt ablaktábláin keresztül is, és nem tudtam ellenállni, látnom kellett őket. Egymásba karolva sétálgattak, keringve a kőedényekbe ültetett zöld növények erdejében, sokszínű ruhájuk meglebbent az enyhe szellőben. Az egész egy megelevenedett fantáziavilágnak tűnt, egy megálmodott birodalomban. De ha becsuktam a szemem, olyan volt, mintha ebédszünetben az iskola udvarán állnék, csak éppen egész más nyelven sugdolóztak és ugratták egymást.
Szinte egész nap rám se nyitott senki, talán azt az utasítást kapta a személyzet, hogy ne zavarjanak. Lefürödtem, átöltöztem és lefeküdtem hatalmas oszlopokkal körülvett ágyba, magamhoz szorítva Katanát. Egyedül voltam egy hatalmas teremnek is beillő szobában a palota vendég szárnyában, tágas és menthetetlenül rideg falak vettek körül, csak a lépteim visszhangoztak benne, míg meg nem hallottam a kinti zajokat.
A nevetés elcsendesedett és én rémülten léptem hátrébb egy lépést, nehogy észrevegyenek. Visszaosontam a szobába és csendesen bezártam magam mögött a teraszra nyíló ajtót. Úgy éreztem magam, mint eltévedt királykisasszony az óriások birodalmában, akinek minden lépését titokban lesik. Libabőrös lett a karom, láthatatlan emberek figyelő tekintetét éreztem magamon, pedig egyedül voltam.
Kezembe vettem a tabletemet, hogy megnézzem, történt-e változás. Mióta a palotába érkeztem, nem tudtam rákapcsolódni a hálózatra. Csalódottan dobtam le az ágyra, mint ahogy a hasznavehetetlen holmikkal szokás.
- Az nem tesz jót neki – Armel az egyik karosszékben ült és engem figyelt.
Riadtan fordultam hátra. Ezer kérdést zúdítottam volna rá, köztük azt is, hogy jutott be a szobámba, miért van az ölében a macskám, de, persze, úgyis tudtam a választ mindkettőre. Most láttam először, úgy egyáltalán bárkit, mióta megérkeztem Arkaskra és elfoglaltam a lakosztályomat Homoktövisen. Nem akartam feszíteni a húrt. Most még nem.
- Nem működik.
- Majd küldök valakit - Armel letette Katanát a földre, de továbbra se vette le rólam szemét - Vártam, mikor jössz be.
- Levegőztem - vontam vállat.
- Vagy kíváncsi voltál.
- Nem látott meg senki.
- Ma este még szabad vagy. Használd ki, az intrikákból bőven elég lesz holnaptól.
Kirázott a hideg.
- Szeretnék kimaradni belőle
- Ha belecsöppentél egy játszmába, nem kerülheted el, hogy te magad is játékos ne legyél.
- Unatkoztam – ismertem be, bár nem szívesen árultam el gyengeségemet – Legalább a fiúkat láthatnám?
Armel elvett egy poharat a karosszék melletti kis asztalról, majd a kancsóért nyúlt. Eperszínű folyadék csordogált az opálos falú pohárban. Limonádé-íze volt, kevés fűre emlékeztető mellékízzel, érkezésem után én is megkóstoltam. Meglepődtem, hogy a pohár falán most is pára képződik, pedig azóta már fel kellett, hogy melegedjen az ital.
- Nos, ez kényes téma. Ők a palota egy másik szárnyában kaptak helyet, a férfiak oldalán. Te pedig itt vagy a női szárnyban.
Nem egészen értettem, mit akar ezzel mondani.
- A szokásaink nem engedik, hogy találkozzanak a fiúk és a lányok, legalábbis itt, Homoktövisen. A magas rangú fiatal lányok védelmét komolyan vesszük, anyám vállal felelősséget minden hölgyért, akit a szüleik ideküldtek udvarhölgynek.
- Eddig soha nem beszéltél nekem anyádról.
- Nem volt fontos. Holnap majd megismered – kiürítette a poharat, majd folytatta - Délután jelentést tettem apámnál és nagylelkűen utamra bocsátott, így szabad az estém. De holnap mindketten ebédre vagyunk hivatalosak hozzá. Most viszont együtt vacsorázunk. Ajtó!
Ahogy ezt kimondta, lakosztályom ajtaja kitárult és szolgálók jelentek meg, kezükben megrakott tálcákkal. Megijesztett a gondolat, hogy itt minden óramű pontossággal működik. Minden folyosón állt egy szolga a kívánságokat lesve, ugrásra készen, hogy a vendégek kényelméről gondoskodjon. Valószínűleg éppen ezért semmi sem maradhat titokban a palotában.
– És a fiúk? Jól vannak?
– Gondoskodtam róluk. Arkaski szokások szerint nevelőt kaptak maguk mellé, mostantól mindig mellettük lesz, hogy megkönnyítse az alkalmazkodásukat az új helyzetben, amibe kerültek. Persze, Roland esetében ez csak addig érvényes, amíg el nem utazik az apjához.
– Mi lesz Joséval?
– Felkutatjuk a családját, és ha nem kell nekik, elküldjük egy bentlakásos iskolába Folyóvidékre. De ne aggódj, a későbbiekben is rajta tartjuk a szemünket!
Nem volt kétségem.
Figyeltem, ahogy a személyzet asztalt terít számunkra a szobámban és mindenféle helyi ínyencségeket szolgál fel. Itt aztán tényleg gondoskodnak az emberről, feltéve, ha előkelő származású.
– Az apám jelentkezett már? – kérdeztem, miután asztalhoz ültünk. Bizalmatlanul méregettem a sütőtöklevesre emlékeztető ételt, amit elém tettek márványhoz hasonló kőből faragott, simára csiszolt tányérban. Próbáltam leküzdeni a késztetést, hogy megemeljem és ellenőrizzem, vajon tényleg olyan súlyos-e, mint képzelem. Armel figyelő tekintetét látva meggondoltam magam és csak messziről ismerkedtem ezekkel szokatlan dolgokkal. Arra koncentráltam, hogy összeszedjem a bátorságomat és belemerítsem a kanalamat a levesbe.
– Megtudtam apámtól, hogy Arichot rögtön érkezése után megbízta egy fontos diplomáciai feladattal. Jelenleg Ébenkőn folytat tárgyalásokat a Fekete herceggel.
– A Fekete herceggel? – majdnem kiköptem a hideg levest. Próbáltam elfojtani nevetésemet.
– Ez csak a gúnyneve. Nem érdekes, jelentéktelen alak.
– Azért annyira mégsem, ha vele ijesztgetitek a gyerekeiteket.
- Ezt meg honnan veszed? – válaszoltam volna, de legyintett – Ne is törődj vele, csak egy apró kellemetlenség az egész.
- Mégis apámat küldtétek tárgyalni hozzá.
Hosszasan fürkészte arcomat, mielőtt válaszolt volna. Félre tolta a leveses tálkáját és úgy mondta:
– Valóban, de ez már politika, nem a fiatal nők asztala.
– Kezdek aggódni az ilyen hímsoviniszta megnyilvánulások miatt.
– Minden okod megvan rá - Armel szemmel láthatóan nem húzta fel magát a megjegyzésemen. Vagy nem vesz elég komolyan, vagy csak kezd kiismerni. Ezen sürgősen változtatnom kell.
– És apám üzent valamit velem kapcsolatban?
– Nincs tudomásom róla – nézett rám együttérzéssel – Holnap délelőtt, ha szeretnéd, megmutatom a palotát. Ha az megnyugtat, Heeroo is elkísérhet minket.
- Veszélyben vagyok?
- Ez mindig a széljárástól függ. A palotában folyton változnak a dolgok, de Heerooban megbízhatsz. Ő volt a legjobb választás számodra – rám nézett és úgy tűnt, mintha habozna, hogyan folytassa – Ő hűséges hozzám. Benne és Narinában is bízhatsz, fordulj hozzájuk, ha szükséged van valamire, azonnal intézkedni fognak. De nem kezeskedhetem a palota egész személyzetéért. Előfordulhat, hogy hasonlókat tapasztalsz, mint a hajón.
Ezekre a szavakra felkaptam a fejem. Mint a hajón. Még mindig nem bocsátott meg
***
Még alig hajnalodott, amikor pittyegés hangja vert fel az ágyamban. Álmosan hunyorogtam, beletelt pár másodpercbe, mire rájöttem, hogy a hang azt jelenti, valaki bebocsátást kér a lakosztályomba. Éppen szólni akartam, hogy kérek egy pillanatot, amikor halkan nyílt az ajtó és újdonsült testőröm lépett be rajta.
- Siess, Úrnőm, öltözz fel gyorsan, nincs sok időnk!
Már nyitottam a számat, hogy ráripakodjak, mégis, hogy törhet rám, amikor megpillantottam kezében a mágneskártyáját. Hát persze, valószínűleg jogosultsága van a szobám ajtajához, elvégre a testőröm.
- Hova megyünk?
- Majd meglátod, de tetszeni fog.
Tapintatosan elfordult, hogy átöltözhessek.
- Mehetünk!
Heeroo elfordult az ajtótól és a teraszra vezetett engem. Hosszú balkonok futottak körbe a palotán, összekötve több lakosztályt is, amiket csak dézsákba ültetett növények választottak el egymástól, de az átjárás szabad volt közöttük. Egy keskeny kis lépcsőhöz vezetett, ami meredeken kanyargott a falak mentén, míg végül egy kisebb kertnek látszó teraszra értünk. Falak vették körül, árnyas, hűvös kis zug volt, amit ritkán látogathattak a palota lakói, de titkos találkozókra a legalkalmasabbnak tűnt.
- Itt megvárlak.
Megállt a lépcső tövében, de tekintete elkísért a kis kert ösvényén egy aprócska csobogó kútig. A fiúk álmosan pislogtak maguk elé, de amint észrevettek, mosolyra húzódott a szájuk.
- Végre! – Roland kinyújtotta a kezét és odahúzott maguk közé a szökőkút takarásába. Összeölelkeztünk, mintha egy család tagjai lennénk, akik régen látták egymást.
- Már tényleg csak így találkozhatunk? – sóhajtottam, amikor elengedtük egymást.
- Képzelheted, hogy meglepődtünk, mikor a testőröd ránk tört. Semmi kopogás vagy pittyegés, egyszer csak ott volt és azt mondta, öltözzünk. – sopánkodott José, akinek arca még gyűrött volt a párnától.
- Ugyanez nálam, csak pittyegéssel - vigyorogtam.
- Vajon miért csinálta? Miért hozott ide minket? – töprengett Roland. Ugyanez a kérdés foglalkoztatott engem is. Heeroot még nem tudtam magamban elhelyezni az új életemben. Alig csak egy napja ismertem és semmit sem tudtam róla.
- Együttérzésből?
- Egy arkaski, egy félvérrel szemben? Nekem nem tetszik.
Igazat adtam Rolandnak, de én sem találtam rá magyarázatot. Heeroo az első pillanattól kezdve korrektül viselkedett velem.
- Mi lesz a forradalmunkkal, ha ilyen körülményes a találkozásunk?
- Nevezd csak nyugodtan összeesküvésnek, a díszlethez ez a kifejezés illik legjobban – mutatott körbe a várfalakkal övezett kis kerten José.
Ebben is igazuk volt, nem is tudtam mivel biztatni őket, még minden ismeretlen volt számunkra.
- Nem működik a tabletem. Írni akartam nektek, de teljesen süket.
- Ez ugyanaz, mint otthon volt, amikor elmentél egy új helyre, de nem tudtad a Wi-Fi jelszavát – magyarázta José.
- Otthon Wi-Fi-re sem volt szükség.
- Gondolod, hogy itt vannak műholdak? – sandított az ég felé, mintha láthatnánk innen őket. - Az nem lenne cenzúra-barát. Itt többlépcsős azonosítással lépsz rendszerről rendszerre. Először a palota rendszerére kapcsolódsz, az enged ki a globálisra.
- Oké-oké, elég lesz – szakítottam félbe Josét, ennyiből is megértettem – Heeroo azt mondta, nincs sok időnk, nekem meg elég sűrű napom lesz.
- Rám orvosi vizsgálatok várnak. Kapok valami járószerkezetet, hogy ha nem is vagyok tökéletes, de annak látszódjak – fintorodott el José - Kész tortúra lesz minden egyes nap az orvosnál kezdenem, majd valamiféle edzésre járnom. Aztán később lehet, meg is műtenek.
Nem tűnt lelkesnek a lehetőségtől. Már így is a kelleténél jobban felbolygatták az életét, mint azt szerette volna.
- Holnap találkozhatok apámmal – mondta Roland, amikor ránéztem – Aztán egész nap szintfelmérőket írok. Lehet, az egész szezonra a palotában tartanak. Még nem döntötték el, hogyan engednek minket a nép közé. Tudod, “a mi biztonságunk érdekében, így helyes” - parodizálta Narina szigorú hanghordozását, miközben ujjaival idézőjeleket mutatott.
Hogyne tudtam volna, mire akar célozni, ugyanígy szabályozták az én életemet is egy külön szárnyban, távol az övékétől.
Hátulról suttogva a nevemet hallottam, Heeroo jelezte, hogy indulnunk kell.
- Menj csak, Amirah! Még nekünk is vissza kell érnünk a szobánkba. Megvárjuk, amíg Heeroo visszajön értünk – José szavainak ellentmondva belekapaszkodott a kezembe, mintha nem akarná elengedni – Ha működik a tablet, használd a jelszavunkat, amikor találkozni akarsz.
- Légy résen! – bólintottam feléjük és siettem vissza a szobámba, hogy felkészüljek a szerepemre, amit abban a játszmában szántak nekem, amihez nem akartam, hogy bármi közöm is legyen.
Annyira jó ez a fejezet!
VálaszTörlés