SKY
- Mesélj róla!
Steve Jackowski megragadta karomat az asztal fölött és megszorította. Kicsit kellemetlen volt, ahogy kapaszkodott belém, nyilvánosan egy étteremnyi idegen előtt. Ő egy fikarcnyit sem törődött vele, sem azzal, hogy megvárakoztattam. Majdnem egy órát vezettem Wingfieldből Hartfordba, hogy találkozzak vele. Egy szép nyári napon még élveztem volna az utat, de most esőfelhők borították az eget, ami rányomta bélyegét amúgy is lapos hangulatomra. Steve Lilyről akart beszélni, nekem pedig most tényleg nehezemre esett, de ezt nem mondhattam meg neki.
- Előbb rendelünk? – húztam el a karomat, hogy az étlapért nyúljak, de Steve rácsapott a kartonra, még mielőtt elértem volna.
- Már rendeltem mindkettőnknek. Isteni paellájuk van, majd meglátod.
Steve imádta felfedezni ezeket az eldugott családias éttermeket, ahol kockás abrosszal borították az asztalokat, halk zene szólt és mindig kitűnő volt a bor. Sosem csalódtam, amikor hagytam, hogy ő rendeljen nekem is. Bontott üveg rosé volt előtte az asztalon, szinte alig hiányzott belőle. Stellával ellentétben ő a minőséget részesítette előnyben, nem emlékszem, hogy valaha is láttam volna őt elázva.
Töltöttem egy pohár bort magamnak, és alig hogy belekóstoltam, már hozták is az ételt.
- Lily is remekül főz.
- Biztos nem az anyjától tanulta, Stella főztje egyszerűen rémes – nevetett fel, majd elkomolyodott. – És mit főzött?
- Lasagnét.
- Oh!
Ahogy elcsendesedett, éreztem, hogy egy emlék hatása alá került. Egy halvány kis mosoly terült el az arcán és tekintete a távoli múltba révedt, szerettem volna megkérdezni, de nem akartam megzavarni.
- Nem hittem volna, hogy még emlékszik rá, annyira fiatal volt. Mennyi is, talán tízéves lehetett, amikor lasagnét főztünk, Lily és én. Az anyja valamelyik ügyfelével vacsorázott, mi ketten apa-lánya estét tartottunk. Jó tudni, hogy Stella azért nem végzett olyan alapos munkát.
- De igen. Sokkal rosszabb a helyzet, mint gondolnád - ittam egy kortyot, majd belekezdtem. - Nem beszél rólad, tele van sebekkel és nem látja tisztán a dolgokat. Időre van szüksége, hogy szét tudjon választani téged Stellától, és elválasztani az anyja hazugságait a valóságtól. Nem érti, miért nem kerested, nem tudja, hogy Stella van minden mögött. Nem is hinné el. Egy régi tőlem kapott SMS-t is kitörölt az anyja, mielőtt Lily látta volna. Nem kapta meg a te üzeneteidet sem.
- Azt hittem, hallani sem akar rólam, azért nem válaszol. Ezek szerint nem Lily zárt ki az életéből, hanem az anyja.
- Azért mi is hibáztunk, túl hamar feladtuk.
Mindketten csak turkáltuk az ételt és zavartan hallgattunk. Egyikünk se tudta felmenteni magát, bárhogy kerestük a kifogásokat magunknak. Végül Steve törte meg a csendet.
- Stella teljesen tönkretette azt a kislányt, mi pedig nem tettünk ellene semmit.
- Nem tudtuk, mi zajlik a színfalak mögött. Lily sosem panaszkodott, mikor még jártam hozzájuk. Stella pedig nagyon meggyőző tud lenni.
- Ez nem kifogás – szájához emelte a poharat és belekortyolt a roséjába. – Van valamire, bármire szüksége Lilynek? Most, hogy Stella nincs a képben, nincs olyan, amire ne bólintanék rá.
- Hosszú a lista – sóhajtottam. Szegényes kis holmijára gondoltam, amit meg tudott menteni otthonról –, de megleszünk.
- Mondd meg Lilynek, hogy nyár végéig ugyanúgy támogatom és a nagyszüleitől is megkapja a vásárlási utalványokat. Nem akarom, hogy emiatt aggódjon. Ősszel pedig… Vedd rá, hogy beiratkozzon valami kurzusra, természetesen én fizetem, ha nem utasítja el. Adnék többet is, de félek, hogy tolakodásnak venné és nem fogadná el.
- Most még nem – sóhajtottam, már annak is örültem, hogy egyáltalán az én segítségemet elfogadta.
- Örülök, hogy veled van. Amennyire tudod, tartsd tőle távol Stellát és…
- Steve – vágtam a szavába. –, vigyázok rá.
Steve a szemembe nézett és lassan bólintott. Ezzel rám bízta a lányát, én pedig magamra vettem a feladatot, mint küldetését a védelmező harcos.
LILY
Sky és Aiden egyhangúlag egyetértettek abban, hogy kerülnöm kell minden konfliktushelyzetet anyámmal, és csak az érettségire koncentrálnom. Persze, egy kívülállónak ez mindig sokkal könnyebb. A tanácsokkal is bőkezűen bántak, mert nem ültek nyakig ebben a helyzetben, érzelmileg nem voltak érintettek és nem érezték azt a nyomást, amit én.
Mondani egyszerűbb, mint megtenni. Képtelen voltam rá, hogy letiltsam, mégiscsak az anyám, bármennyit is ártott nekem, ő nevelt fel. Tudtam, mennyire reménytelen a helyzet, de valahol még mindig bíztam benne, hogy megváltozik, jobbra fordulnak a dolgok, és észhez tér. Nem tudtam elszakadni ettől az érzéstől, nem tudtam másként gondolkodni és elszakítani azokat a szálakat, amik még hozzákötöttek.
Ő is így gondolta, persze, egészen más indokok vezérelték. Csapdába estem.
- Lily, mindent megkaptál, mindent megtettem, hogy jó iskolába járhass, ruháztalak, etettelek, egész éjjel gürcöltem, hogy megvegyem azt a farmert is, amit annyira szerettél volna! Emlékszel?
A második telefonhívás egyedül talált. Éppen tanultam, nem is néztem a kijelzőre, mikor felvettem a telefont, csak amikor meghallottam a hangját, fogott el a rémület. Nem tudtam válaszolni. Le kellett volna tennem, de képtelen voltam rá, hallanom kellett, tudnom kellett, mit akar még tőlem.
- Ki kell segítened! Nincs pénzem!
- Már nem lakom veled, nem költesz rám. Hogy lehet, hogy még sincs pénzed?
Szíven ütött, hogy csak azért keres, mert pénz kell neki. Miben reménykedtem? Hogy én vagyok a fontos? Hogy engem hiányol? Számára mindig csak a pénz volt a fontos, az eszköz, amivel megszerezhette, amire szüksége volt a maga boldogságához. Más nem számított.
Rólam is csak olyankor vett tudomást, amikor kellett valaki, akit okolhatott a saját kudarcai miatt. Mindig engem hibáztatott, amiért kiürült a kassza. Drága az iskola, a bérletem, a könyvek, a ruháztatásom. Mindig volt kifogás, és persze a hibás is mindig én voltam. Az igazság pedig távol volt attól, amit állított. Ezek a költségek sem őt terhelték, de szerette így beállítani.
- Számla hátralékom van, ki kellene fizetnem és te megteheted, hogy segítesz!
Megtehetem. Nem kér, utasít. Elvárja, kizsarolja. Csak kihasznál. A szeretetnek szemernyi nyoma sincs benne. Mintha felcserélődtek volna a szerepek: ő a hisztis gyerek, én meg a szülő, aki helyrehozza mindazt a felfordulást, amit maga körül okozott. Ezért hívott. Nem én kellek neki, csak a pénz.
- Mégis hogyan?
- Apádtól kapsz pénzt.
Hallgattam. Apa e havi utalása ma reggel érkezett meg és sokkal több volt a szokásosnál. Nem tudtam, mire véljem, hiszen a születésnapomra már kaptam egy nagyobb összeget. Zavarban voltam. Talán apa tévedett? Lehet, nem is nekem szánta az összeget. Fogalmam sem volt, mit kezdjek vele.
- Apád nagyon mérges!
Szóval beszélt vele. Vajon ahhoz van köze a pénznek, hogy már nem lakom anyával? Kicsit ellentmondásosnak éreztem, amit anya állít, és azt, amit apa tett. Ha mérges lenne, miért küldene a szokásosnál többet?
- Lily, hallod, amit mondtam? Beszéltem apáddal. Elmondtam neki, hogy együtt élsz azzal a fiúval. Nem lennék meglepve, ha nem küldene több pénzt.
- Emiatt ne fájjon a fejed.
- Mit képzelsz, hogy így beszélsz velem, kisasszony? Hallanád csak, ahogy affektálsz! Azt hiszed, jól áll neked? Szánalmas vagy!
- Akkor miért beszélsz velem?
- Hogy tudsz a tükörbe nézni, tudván, hogy az anyád éhezik, te pedig nem segítesz rajta, mikor megtehetnéd?
- Fejezd be! Nem hallgatlak tovább! Hagyj békén!
- Azt lesheted! – kiáltotta dühösen anyám és megszakította a hívást
Magamba roskadtam. A beszélgetésben elhangzottak kavarogtak a fejemben. Volt min gondolkodnom. Apámon, a pénzen, anyám próbálkozásain. Még nem egészen értettem, mi zajlik körülöttem, de valahol sejtettem, hogy anyám valamit elhallgat előlem.
- Minden rendben?
Sky a szobám ajtajában állt, az ajtófélfát támasztotta. Ezt a szokását is megtartotta.
- Nem vártalak – mondtam zavartan, miközben az órára néztem. Délután négy volt, korán volt még ahhoz, hogy itthon legyen.
- Így fogadsz? - tárta szét a karjait. - Hát ezt kellett megérnem? Nem várt vendég vagyok a saját lakásomban?
Mosolygott, nem gondolta komolyan. Betoppant egy feszült pillanatban, valószínűleg hallotta a telefonbeszélgetést is és próbálta könnyebbé tenni nekem ezeket a perceket.
- Anyám volt. Gondolom, hallottad.
- Nem mindent. De miért nem tiltottad le?
- Mert…
- Add ide azt a telefont!
Már nyúlt is érte, hogy megtegye, amire én képtelen vagyok, de gyorsabb voltam. Felkaptam a füzetemről, ahova ejtettem és a hátam mögé dugtam, remélve, nem fog lebirkózni, hogy megszerezze.
- Ne!
- Miért?
- Mert nem tehetem. Mi van, ha olyankor hív, amikor tényleg szüksége van rám?
- Lily, Stella nem a te felelősséged! Hát nem érted?
Nem. Tulajdonképpen Sky nem értette. Fogalma sem volt, hányszor láttam lelki szemeim előtt anyámat mocsokban, esőben, sárban, a saját hányásában fetrengve az utcán, magatehetetlenül, ahogy az emberek megvető tekintete végigsiklik rajta, de senki sem áll meg rajta segíteni. Ha bármi baja történne, az az én bűnöm lenne, mert nem voltam elérhető, amikor kellett volna.
Sky leült mellém és megfogta a kezemet.
- Nem mentheted meg.
De igen. Meg akartam menteni. Csak elfogyott az erőm. Sky mellett egy kicsit összeszedhetem magam, tisztább fejjel majd képes leszek gondolkodni azon, hogy mit tehetnék. Kell lennie valami megoldásnak! Szükségünk van még egy kis időre, hogy távol legyünk egymástól, hogy mindketten átgondoljuk, hol rontottuk el a kettőnk kapcsolatát. Aztán majd leülünk és megbeszéljük. Így kell történnie! Nem tudok elfogadni más lehetőséget. Anyának egyszer csak észhez kell térnie, akkor majd minden rendben lesz.
- Apa ma reggel több pénzt küldött - váltottam témát. - Nem értem. Anya megkereste és elhordott engem mindennek, azt is mondta, hogy Aidennel élek, és ne küldjön több pénzt, nehogy ő költse el.
- Apád pontosan tudja, hogy velem élsz. Azért küld több pénzt, mert tudja, hogy nincs a közeledben az anyád, hogy elvegye tőled.
Ezen fennakadtam, nem hittem volna, hogy Sky tartja a kapcsolatot az apámmal.
- De hát miért? Nem értem. Anya azt mondta…
- Felejtsd el, amit az anyád mondott! Mondtam, hogy csak az ő igazságát ismered. Adj egy esélyt apádnak, találkozz vele!
- Ti szoktatok?
- Havonta egy-két alkalommal bemegyek hozzá Hartfordba, a galériába, vagy együtt ebédelünk. Most is onnan jövök. Aggódott érted.
- Akkor miért nem tett semmit?
- Hittél volna neki? Attól tartott, hogy anyád telebeszélte a fejed. Most jó helyen tud nálam. Legutóbb mindent megbeszéltünk veled kapcsolatban. Támogatni fog. Szeretné, ha tanulnál valamit. Mellesleg én is támogatom ezt az ötletét.
- Arról már lekéstem.
- Semmiről sem késtél le! Jövőre is felvételizhetsz. Bárhová. Addig meg megvagyunk mi ketten, nem? És ha van kedved, addig is tanulhatsz valamit, elvégezhetsz egy tanfolyamot. Apád…
- Ne! Elég volt! Ez túl sok.
- Rendben. De azért gondolkozz rajta, és ha készen állsz rá, látogasd meg!
Ha készen állok rá. Egyelőre nagyon nem álltam készen semmiféle nagyobb változásra. Még azt sem dolgoztam fel, hogy eljöttem anyától.
Megjegyzés küldése