SKY
Szokatlanul hidegnek éreztem próbatermünket, mintha a csupasz téglafalak jeges érintésükkel akarnák megfagyasztani szívemet. Február volt, de azt képzeltem, hogy az én lelkemben a tavasz első virágai bontják már szirmaikat. Csak egy gondolat volt, egy pillanatig még dédelgettem, de tudtam, hogy még egy ilyen dalszöveget nem tudnék keresztülvinni a bandán.
Letéptem a jegyzettömb felső lapját és papírgalacsinná gyúrtam, már lendítettem karomat, hogy a szemetesbe passzoljam, amikor Judd köhintett egyet. A papírgombócot méregette, majd intett kezével, hogy dobjam oda neki. Vonakodtam megtenni, de ha a papírkosarat választom, nem tétovázott volna, hogy kihalássza onnan.
- Képes lennél kidobni a következő nagy slágerünk szövegét?
Elkapta a galacsint és kisimította a papírt. Homlokráncolva nézett fel rám, miután elolvasta. Tehetetlenül tártam szét a karomat, szemétbe való volt, én jeleztem.
- Persze, hogy Lily! Mióta veled lakik, még rosszabb a helyzet. Meg kell néznem magamnak ezt a lányt, hogy mitől olyan nagy szám.
- Felejtsd el!
Judd ennek ellenére sem hagyta magát. Ha nem találkozhatott Lilyvel, legalább mindent tudni akart róla. Meséltem, eleinte óvatosan szelektálva, de az a kevés is elég volt ahhoz, hogy tisztán lássa, mekkora hülyét csinálok magamból.
- És neked ez tényleg jó? – nézett rám kételkedve.
- Jó érezni a jelenlétét.
- És a pasijáét is? Öregem! És el is hiszed, hogy ez rendben van?
- Amíg nem találkozom vele, olyan, mintha nem is létezne.
Hát ezt beszéltem be magamnak! Ezzel nyugtatom magam: hazugságokat találok ki, elhiszem őket és reménykedem, hogy változnak a dolgok.
- Szerintem te szeretsz szenvedni!
- Mondod ezt úgy, hogy sokkal jobban vagyok, mint azelőtt? Itt van Lily, biztonságban tudom, számíthat rám, végre én is megnyugodhatok.
- Meg is nyugodtál? Ugyanúgy szenvedsz, csak másként. Most a féltékenység emészt. Azt hiszed, nem látom, hányszor nézel a telefonodra, hányszor hívod fel, küldesz SMS-t, írsz neki Messengeren? Öregem, te teljesen kész vagy!
Tény. A telefonomat néztem, ahogy hallgattam barátom szóáradatát. Nem tudtam cáfolni, mert volt benne igazság. Némán bólogattam minden egyes érvére, nem volt értelme tiltakozni. Annál is inkább, mert éppen ekkor futott be Lily üzenete a Messengeren.
Aiden szeretne megismerni. Nem gond, ha feljön ma este és megvárunk? Csinálunk lasagnét.
Ketté tudtam volna törni a telefonomat. Aiden az én lakásomban?! Ők kettesben, mikor nem vagyok otthon? És még főznek is? Milyen meghitt pillanat lehet!
Hogyan vágjak jó képet hozzá? Ha elutasítom Lily kérését, azzal csak magamtól lököm el, mélyítek a szakadékon. Ha engedek, az olyan, mintha saját magamat szúrnám szíven. Időre van szükségem, hogy ezt átgondoljam.
A lasagne alatt mirelit kaját értesz, amit beraksz a sütőbe?
Szóval, ha engedek, ott lesz Aiden. Nap, mint nap. Fel fog járni Lilyhez. Nem tilthatom meg, milyen indokot is hoznék fel ellene? Féltékeny vagyok?
Nem. Mi főzünk.
Főzünk. Olyan családiasan hangzik. Az összetartozás szava.
Bátor vállalkozás.
Viseljem el? Engedjem oda? Engedjem be az ellenséget az én területemre? Tűrjem ökölbe szorított kézzel, nézzem végig az enyelgésüket?
Szóval jöhet?
Mi lehet ilyenkor a legjobb döntés? Ismerjem meg a riválisomat?
Igen.
Mintha a lelkemet adtam volna el.
- Kérsz egy sört? – néztem Juddra, de igazán nem is érdekelt a válasza, már ki is vettem a hűtőből két dobozzal és az egyiket odadobtam neki. Mohón öntöttem le torkomon a jeges italt, éreztem, ahogy szétárad bennem és megfagyaszt belülről.
- Hogy is volt az a szöveg, miszerint jobban vagy?
- Igazad volt. Ezt akartad hallani?
Judd azonban nem látszott elégedettnek, csak szánakozva nézett rám. Ki nem állhatta Lilyt, ez bántott. Nem ismerte őt, hogy így ítélkezzen felette, de ez is az én hibám volt. Távol akartam tartani tőle őt és másokat is, magamnak akartam Lilyt, így is nehéz volt osztozni rajta azzal a másikkal.
LILY
Sky beleegyezése sokat jelentett nekem. Eleinte tartottam tőle, hogy zárkózottsága miatt nem fog engedni, de tudtam, hogy jó fej, és talán értem megteszi, hogy beenged egy új embert a privát szférájába.
Egy valamiről feledkeztem meg: felkészíteni Aident. Nekem annyira természetes volt, hogy Sky… nos, Skyler A. Peterson. Nem volt jelentősége, hogy mi a foglalkozása, sem annak, mekkora a rajongótábora, hányan követik a közösségi oldalakon, hogy ahol megjelenik, tömeghisztéria veszi körül.
De Aiden nem tudott minderről. Elfelejtettem beavatni, és már nem is maradt rá időm, mert hallottam, ahogy a kulcs fordul a zárban. Izgatottan rohantam az előszobába és ugrottam a nyakába, szorosan magamhoz ölelve, ezzel is kifejezve, mennyire örülök neki, a döntésének, annak, hogy egyáltalán létezik, hogy a köztünk lévő szakadék lassan eltűnik és újra olyan közel kerülünk egymáshoz, mint régen.
- Már vártunk! – mondtam izgatottan, miközben türelmetlenül toporogtam, amíg ő kényelmesen kibújt a kabátjából. A keze után nyúltam és megszorítottam, hogy érezze, mennyire fontos nekem ez a pillanat.
- Nem érzek égett szagot. Ez jó jel?
Zavarban volt. Nem gondoltam volna, hogy ő is érezhet így a találkozás miatt. Átöleltem a derekát és hozzábújtam. Ösztönösen cselekedtem, éppen úgy, ahogy a régi időkben. Nem tolt el magától, nem volt számára sem kényelmetlen, sem idegen, talán benne is éppen ekkor ébredtek fel a régi emlékek.
- Kifogástalan szakács vagyok, tudod?
- Eddig még nem volt alkalmad bizonyítani – vágott vissza és közben magához szorított, hogy érezzem, velem van, támogat. – Mikor eszünk? Vacsorát ígértél.
Nevetnem kellett. Sky mindig értett ahhoz, hogy mosolyt csaljon az arcomra. Az utóbbi hetekben egyre többször megtörtént, amire már régen volt példa.
Aiden arcára épp akkor fagyott a mosoly, amikor beléptünk a konyhába. Földbe gyökerezett lábbal állt és nem tudott megszólalni.
- Üdv, Sky vagyok – nyújtotta kézfogásra kezét Sky. Aiden egy pillanatig tétovázott, de hamar magához tért a sokkból.
- Aiden – mondta, majd számon kérőn nézett rám.
- Nos, én… - kezdtem bele valami magyarázat félébe, de Sky gyorsan a segítségemre sietett.
- Hol az a lasagne? Éhes vagyok és ajánlom, hogy finom legyen, mert egy fontos vacsorát kellett lemondanom miattatok, egy annál is fontosabb személlyel.
- Szendvicsek egy útszéli Subway-nél Judd társaságában, a lasagném ellenében? – ismertem a szokásaikat, bár Judd-dal még nem találkoztam személyesen. Eddig csak a színpadon láttam, kíváncsi voltam, milyen ember lehet. Sky szerint túl elfoglalt. Ennyivel jellemezte.
- Szóval, Aiden… - Sky figyelmen kívül hagyta piszkálódásomat és Aident kezdte méregetni. – Úgy hallottam, te is zenével foglalkozol.
- Van egy bandánk, klubokban játszunk.
- Rock?
- Igen.
- Saját dalok?
- Az is akad.
- Csajok?
- Viccelsz?
- Nem. Szóval?
- Lily.
- Tervek?
- Egyetem.
- Zene?
- Hobbi.
- Hát akkor?
- Orvosi.
- Csajok?
- Lily.
- Kaphatok még? – Ez a kérdés nekem szólt. Sky nyújtotta felém a tányérját, én meg próbáltam elfojtani a dühömet. Mégis mi a fene volt ez? Ha Aiden elmegy, kifaggatom. Javára legyen írva, a rövid kérdezz-felelek után már normálisan folyt a beszélgetés hármunk között.
Mikor Aiden távozott, Sky telefonon beszélt valakivel, rövid egyszavas válaszokat adva. Úgy tűnt, nincs nagyon feldobva, nem akartam zavarni. Halkan húztam be magam mögött a szobám ajtaját, hogy ne üssek zajt. Éppen ekkor szólt utánam.
- Lily!
- Tessék?
- Rendes srác.
Bólintottam. Elfogadja őt, csak félt engem. Neki sem lehet könnyű, úgy érzi, meg kell védenie, gondoskodnia rólam. Azt akarja, hogy boldog legyek és ne kelljen csalódnom. Régen is ilyen volt.
SKY
Egy ilyen este után nehezen jön álom az ember szemére. Gondolkoztam. Aidenen. Görcsösen kerestem a hibáit, próbáltam találni valamit, ami miatt utálhatnám. Eltekintve attól, hogy ő Lily pasija. De semmi olyat nem találtam, ami miatt ne szimpatizáltam volna vele, ha más körülmények között ismerjük meg egymást. Az egyetlen hibája az volt, hogy ugyanazt a lányt szerette, akit én. Mondjuk, meg tudtam érteni. Megbocsátani nem.
Valahol magamat is okolhatom, hogy így alakultak a dolgok. Képtelen voltam elfogadni, persze megtettem, amit tudtam, de nem ment. Ahogy az alvás sem. Ha próbáltam volna sem, mert ekkor hallottam meg egy csattanást Lily szobája felől, majd szaggatott sírásra emlékeztető hangot. Hallgatóztam és egyre jobban emlékeztetett a sírásra.
Lily volt az. Azonnal felugrottam és rohanni kezdtem hozzá.
A szobába érve felmértem a helyzetet. Lily az ágya szélén ült és rázta a zokogás, minden más tekintetben sértetlennek tűnt. A padlón a telefonja, darabjaira törve. Első gondolatom az volt, hogy megnyugtatom, majd veszünk egy másikat, de még idejében észbe kaptam: nem ez a probléma. Történt valami.
- Ki volt az?
Nem érkezett válasz, csak a zokogás, amit kétségbeesetten próbált elfojtani.
- Engedd ki – suttogtam, miközben leültem mellé. Átöleltem a derekát, éppen úgy, ahogy ő az enyémet, mikor hazaérkeztem. Hozzám bújt. – Aiden?
- Anya.
Nem adtam hangot a csalódottságomnak. Hogy is gondolhattam rá? Mert erre vágytam?
Tehát az anyja volt. Számítottam rá, hogy előbb-utóbb felbukkan és megkezdi ártó munkáját.
- Mit mondott?
- Részeg volt. Pénzt akart és ordított velem. Tudni akarja, hol vagyok.
- Mit mondtál?
- Hogy semmi köze hozzá.
- És a pénzről?
- Hogy nem adok. Erre szitkozódni kezdett és fenyegetőzött, hogy bevonja apát és megmondja neki, hogy együtt élek egy fickóval, aki eltart. És hogy ne küldjön több pénzt nekem, mert nincs szükségem rá.
- Még mindig nem tudja, hogy nálam vagy?
- Nem.
- Helyes - csitítgattam.
Még csak pár napja lakott nálam, túl mélyek voltak a sebei, ennek ellenére mégis úgy éreztem, itt az ideje előhozakodnom egy kérdéssel, ami sokat változtatna a dolgokon.
- Gondolkoztál már azon, hogy találkozni kellene vele? – kérdeztem óvatosan, féltem, hogy milyen érzést vált ki belőle a lehetőség.
- Anyával? Nem.
- Apáddal.
Egy darabig hallgatott, majd a fejét rázta.
- Vele se akarok. Elhagyott. Elment, otthagyott vele, és nem keresett. Se ő, se a nagyiék. Nem kellettem nekik.
- Ahány ember, annyi igazság – sóhajtottam. Nem az én dolgom felvilágosítani Lilyt a szülei között történt dolgokról. – Te csak az anyád verzióját ismered. Én adnék neki egy esélyt.
Hallgatott. Fejét lehajtva bámulta a szőnyeg mintáját. Gondolataiba mélyedt, próbálta értelmezni a hallottakat. Az apjáról, az anyjáról, az igazságokról, vagy csak azon töprengett, mit kezdjen az életével. Nem láttam a fejébe, de fellélegeztem, éreztem, hogy kezd lehiggadni és a könnyei is elfogytak már.
- És ha mégis adnék pénzt anyának? Segíthetnék neki, segítenem kell neki! Gonoszság lenne tőlem, ha hagynám…
- Eszedbe ne jusson! Lily, csak zsarolni akar, kihasználni, bántani. Nem okozott még elég kárt benned? Ígérd meg, hogy nem adsz neki pénzt! Ne legyél részese annak, ahogy egyre mélyebbre süllyed.
Jó érv volt. Csendben emésztette szavaimat. Mozdultam, hogy felállok, de ő visszatartott.
- Te ezt nem érted. Én ezt nem tehetem meg! Milyen ember lennék, ha hagynám, hogy nélkülözzön? Azt fogja mondani, hogy semmire sem vagyok jó, és hogy olyan vagyok, mint az apám, mint nagyanyám, mint… Hogy számolok el a lelkiismeretemmel? Muszáj segítenem valahogy.
- Te is tudod, hogy nem így van! Neki kell segítenie magán. Azt is tudod, hogy mi lenne a pénz sorsa - felálltam. - Figyelj, fáradt vagy, elgyengültél és ebben az állapotban hagynád, hogy végiggyalogoljon rajtad. Aludj rá egyet! Holnap más színben fogod látni a dolgokat.
Kétségbeesetten nézett rám, de láttam rajta, hogy ezúttal elértek hozzá a szavaim és felfogja őket. Szörnyen össze volt zavarodva, iszonyatosan meg volt kínozva a lelke, összezúzva a világképe, és képes lett volna magától belefutni Stella hálójába.
- Ne menj el!
Nem maradhattam, bármennyire is akartam. Felvettem a padlóról a szerencsétlenül járt telefont és kivettem belőle a SIM-kártyát.
- Van egy telefonom, amit nem használok, átteszem a kártyádat abba. Nem szeretném, ha telefon nélkül lófrálnál. Anyádat viszont, kérlek, tiltsd le!
Valójában nem volt másik telefonom, de tudtam, hogy Lily nem fogadna el tőlem ajándékba egy készüléket. Reméltem, reggelig semmilyen sürgős hívás nem fut be. Holnap az első dolgom lesz, hogy bemegyek egy üzletbe és veszek egy újat magamnak.
Megjegyzés küldése