– Kissé feszültnek tűnsz – mondta Armel, miután köszöntöttük egymást. Már útra készen vártam, amikor értem jött a lakosztályba. Egyszerű narancs-homokszínű ruhát viseltem, amit tegnap este egy szobalány hozott és amit egy másik szobalány adott rám ma reggel, nem sokkal azután, hogy visszatértem titkos találkozómról. Annyi festéket kent az arcomra, hogy úgy éreztem, a bőröm fuldoklik alatta. De a festék legalább elfedhette az érzéseimet is.
– Én csak a tegnap esti beszélgetésünkön gondolkoztam.
– Nem akartalak megijeszteni – lassan tett egy kört körülöttem, hogy megnézzen minden oldalról. - Apám erőskezű uralkodó. Itthon rám is más szabályok érvényesek. Velem szemben is vannak elvárások.
– Ezt mondhattad volna korábban is.
Utána fordultam, hogy lássam az arcát, elégedett-e a megjelenésemmel, de neki festékre sem volt szüksége, hogy elleplezze, amit nem akart mások tudomására hozni. Ez egy olyan képesség, amit generációkon át fejleszthettek tökélyre az arkaskiak.
– A múltban történtek miatt szükséges ez a bánásmód. Apám trónra kerülése nem ment zökkenőmentesen, de most ő az uralkodó, és Arkask biztonságban van.
– Pontosan mi történt?
– Örökösödési viták.
– Erről nem volt szó a tanórákon – bár próbáltam könnyed hangot megütni, igazából ez a kijelentése megakasztott, éreztem, hogy sokkal fontosabb, mint ahogy el akarja hitetni velem.
– Egy ark nem szívesen beszél a belső harcokról – sóhajtott, ami csak megerősítette gyanúmat. - A trónörökös nem volt alkalmas az uralkodásra. A sorban következők között pedig apám volt a legerősebb.
– Neki volt nagyobb a támogatottsága.
Armel közben úgy döntött, hogy megfelelő a külsőm és az ajtóhoz lépett.
– Pontosan. Megszilárdította a trónt és a bátyámnak már sokkal könnyebb dolga lesz. Mochaa rátermett, erős egyéniség. Hamarosan találkoztok.
– Nem mondom, hogy alig várom - mondtam komoran –, de azért kíváncsi vagyok.
– Bizonyos dolgokra én is.
Nem firtattam, mire gondolt ezzel a megjegyzésével, idővel úgyis megtudom. Kiléptem a folyosóra, Armel pedig egészen másról kezdett beszélni, amikre később nem is igazán emlékeztem. Homoktövis narancs-homok oszlopai fenyegetőn magaslottak fölém, simára csiszolt sárga és bézs márványmintás falai pedig vésztjóslóan figyelmeztettek, hogy nem árt az óvatosság, ha elhagyom a lakosztályom. Rideg hangulata sejtette velem, hogy történtek itt olyan dolgok, amik beszennyezik a dicső múltat, ami becstelen jelent szült, és a jövőn átok ül.
***
Heeroo néma árnyékként csatlakozott hozzám, miután Armel a gondjaira bízott. Felvette lassú tempómat, de merev tartásán egy pillanatig sem lazított. Mintha minden pillanatban készenlétben lenne arra várva, mikor lesz szükség a szolgálataira.
- Mi az a Hölgyek terme? – kockáztattam meg a kérdést, miután magunk mögött hagytunk egy hosszú folyosót és éppen egy széles lépcsőn haladtunk felfelé. Armel utasítására éppen oda tartottunk.
- Palotahölgyek. Minden jelentős vérvonalú család képviselteti magát lányaik által is Homoktövisen. Éppúgy a fiaik a testőrségben, ez így szokás.
Bólintottam, de nem voltam biztos benne, hogy ez akkora kiváltság lenne. Jelenlétük inkább lehetett oka belső harcoknak, ürügye családok versengésének, vagy még ennél is nagyobb jelentőséggel bírhatott, amibe nem is akartam belegondolni. Most még nem, de fejemben megkondult egy vészharang, ami arra késztetett, figyeljek és legyek óvatos.
– Kapitány…
– Parancsoljon, Úrnő!
– Mielőtt felszálltunk a repülőre, mondott valamit.
– Bármit is mondtam, komolyan gondoltam. Kötelességem mindig az igazat mondanom és csak akkor szólnom ifjú hölgyekhez, ha engedélyt kaptam rá.
– Én… – próbáltam értelmezni a szavait, mire akart utalni – Én engedélyezem, hogy szóljon hozzám. Bármikor. Vagyis, úgy értem, olyankor is, amikor nem a kötelességét teljesíti.
– Szolgálaton kívül nem érintkezhetek a palota vendégeivel.
– És mikor nincs szolgálatban?
– Szinte soha.
Nem tudtam eldönteni, hogy ez mit jelent. Csak hivatalos minősítésben érintkezhet velem? Vagy talán figyelmeztetésnek szánta, hogy vigyáznom kell, miről beszélek? Megfogadtam a tanácsát.
– Még meg sem kérdezte, hogy érzem magam Arkaskban.
– Hogy érzed magad a palotában, Úrnő? – mintha a palota szót egy egész kicsit megnyomta volna.
– Egyedül.
– Nem lehet könnyű idegenként, barátok nélkül. Az egyszerű embert könnyen megtévesztheti ez a csillogás. Pedig a palotában se más az élet, mint bárhol máshol.
A barát szónál futólag megérintette a mellkasát, amivel megerősítette azt, amit a repülőn mondott.
Egy darabig emésztettem a hallottakat. Figyelmeztetés volt, de nem tudtam, kire vagy mire akart utalni. Az viszont világos volt, hogy nem beszélhet szabadon. Valamit az értésemre akart adni, de nem volt még tapasztalatom ezekben a játszmákban.
Ami ennél is fontosabb, nem tudtam, hogy bízhatok-e benne. Armel szerint igen. De merjek-e bízni Armelben úgy, hogy fogalmam sincs, mibe csöppentem? Egyáltalán nem csak én képzelem be magamnak, hogy az elejtett szavak mögött van valami?
- Megérkeztünk – szólalt meg a kapitány egy túldíszített kétszárnyú ajtó előtt – A Hölgyek terme, ez itt már Eliora úrnő birodalma.
Alig maradt időm, hogy rendezzem vonásaimat, az ajtó kinyílt és ott találtam magam egy teremnyi fecsegő hölgy előtt. Amint észlelték jelenlétünket, egyszerre hallgattak el, és leplezetlen kíváncsisággal méregettek engem. Minden igyekezetem ellenére úgy álltam ott, mint egy megszeppent őzike, mint préda az éhes ragadozók előtt. Tekintetük mohó fénye villant felém sápadt arcukról és magukban mind azt latolgatták, mennyire jelenthetek veszélyt rájuk. Ismerős helyzet volt, magukban siettek felmérni engem és behatárolni a helyem. Épp úgy, mint otthon, amikor új lány érkezett a középiskolába, a különbség csak annyi volt, hogy egy másik bolygón voltam, de a szabályok itt sem változtak.
- Arich vezér leánya, Amirah úrnő.
Heeroo szertartásosan fejet hajtott, majd tett egy lépést hátra, hogy helyet adjon nekem.
- Hölgyeim – biccentettem feléjük és több szó már nem jött ki a számon. Biztos voltam benne, ha egyszer egyedül maradok velük, elevenen felfalnak.
Kínos csönd fogadta a szavaimat. Egyes arcok tartózkodóvá váltak, mások érdeklődve várták, mit mondok még. De volt olyan is, aki már döntött felőlem és fejét elfordítva tudomást se vett rólam.
Csupán egyikük emelkedett fel a szófáról, amin ült. Lágy zöld organza lengte körül alakját, gyönyörűnek láttam, olyannyira, hogy mellette parányinak éreztem magam.
- Üdvözöllek, úrnő – keresztülvágott a szobán és megállt előttem. Jobb karját kecses mozdulattal a mellkasára fektette, majd lassan leengedte oldalra. - A nevem Sireen, Gondolom, most ismerkedsz a palotával, a jó kapitány kalauzolásával. Bocsásd meg nekünk modortalanságunkat, igazán nem számítottunk rá, hogy már ma láthatunk téged. Mind azt hittük, várnunk kell még a hivatalos bemutatásra. Heeroo - kezét lágyan testőröm karjára fektette -, igazán nem volt szép ilyen kínos helyzetbe hoznod minket!
- Ami azt illeti, nem Heeroo tehet róla. Armel kérte meg, hogy mutassa meg nekem a Hölgyek termét.
A szobában megfagyott a levegő. Sireen arcáról leolvadt széles mosolya és megütközve nézett rám. Hibát követtem el, tudtam és nem tehettem ellene semmit. Az uralkodó fiának neve mellől elhagytam a címet, és ennek nem volt túl jó üzenete.
- E-elnézésetek kérem, valamit rosszul mondhattam - hebegtem - Még egy kicsit nehézkes számomra az ark nyelv és a szokásaitok.
- Hát persze – Sireen újra mosolyt varázsolt az arcára, de már nem volt olyan széles, mint előtte – Természetesen hallottunk a körülményeidről és igyekszünk mindent megtenni, hogy könnyebben beilleszkedj a mi világunkba.
Kicsit büszke voltam magamra, hogy ügyesen mentettem meg a helyzetet, de tudtam, nem lélegezhetek fel. Délutánra már az egész palota a baklövésemről fog beszélni. Tényleg mint a középiskolában.
Heeroo nem tett megjegyzést, ahogy rápillantottam, láttam, hogy meg-megrándult szájának sarka. Őt talán mulattatta a helyzet, de rám súlyos nyomás nehezedett. A Hölgyek terme csak a főpróba volt és azon is elvéreztem, Seachlann előtti jelenésemnek ennél sokkal nagyobb a tétje.
- Sireen, hozd közelebb az új leányt!
A szoba túlsó végéből parancsoláshoz szokott hang harsant. Eliora alig tűnt idősebbnek a körülötte ülő lányoknál, de érettebb volt, arcán nem voltak ráncok, korát inkább csak sejteni lehetett. Ezüst haja lágy hullámokban omlott meztelen vállára, amit kobalt színű ruhája szabadon hagyott, ahogyan figyelemre méltó dekoltázsát is. Ő volt itt a legelső és efelől senkinek sem lehetett kétsége.
Amint közelebb értem hozzá, hölgyei felálltak és magunkra hagytak minket. Csak egy valaki maradt mellette, egy kecses tartású lány jégszürke ruhájában, karján kosárkával, szinte felfalt a tekintetével.
- Úgy, szóval te vagy Arich lánya – szólt Eliora, mintha csak felhívná a többi lány figyelmét arra, ki vagyok én, ha eddig nem tudták volna – Remélem, kedvedre való lesz Homoktövis, bár kétségem sincs felőle, hogy kiélvezed minden adottságát.
Hangsúlyozását hallva már én sem bántam, hogy elhagytam Armel neve mellől a címét. Nem akartam azon törni a fejemet, hogy mire célozgat, válaszolnom kellett neki, mert az illem úgy kívánta.
- Bizonyára, amennyire lesz kedvem az adottságaihoz.
Talán nem ezt a választ várta tőlem, meghökkenve kapta fel a fejét és egyenesen a szemem közé nézett. Tekintetében mintha fény gyulladt volna, egy szikra, amikor olyasmit látunk, ami eltér az unalmastól, a megszokott hétköznapiságtól.
- Iranah, kínáld meg süteménnyel, Arich lányát, Amirah-t.
Iranah arcáról eltűnt a mosoly, amint ellépett úrnője mellől, fagyos arckifejezése teljes egészében nekem szólt. Felém nyújtotta kosárkáját és elvettem egy süteményt.
- Ne gondold, hogy igyekszünk megédesíteni az életedet, csak mert a herceg kegyeltje és Arich lánya vagy – súgta, hogy csak én halljam.
Ő már döntött felőlem. Ismeretlenül alkotott rólam véleményt és ahogy a szeme közé pillantottam, éreztem, hogy nincs is értelme meggyőznem a tévedéséről.
Mire felnéztem, Eliora már nem volt közöttünk, észrevétlenül távozott a teremből, amíg máshova figyeltem.
- Ne törődj vele – már újra Sireen állt mellettem, és ellenségesen méregette Iranah-t – féltékeny.
- Okot adtam volna rá?
- Ó, hát nem tudod? Jelenléted, most alaposan felborította az erőviszonyokat. Seachlann Iranaht szeretné látni örököse mellett, és természetesen Armel herceg számára is van közöttünk jelöltje.
- Te jó ég! – szaladt ki a számon, még mielőtt felfoghattam volna, hogy nem ark nyelven beszélek – Bocsáss meg, a megszokás. Szeretném leszögezni, hogy nem szándékozom elrabolni tőle a herceget.
- Arich lánya vagy, és ez éppen elég. Itt és most, a Hölgyek termében, az úrnő után te bírsz a legmagasabb ranggal. Legtöbbünknek még az úrnő megszólítás sem jár, és akiknek kijár és eddig büszkén viselték, most mind csak te utánad következnek. Tehát te vagy a legnemesebb virág Seachlann kertjében. Érted, ugye?
Értettem, de éppen elfoglalt, hogy lenyeljem dühömet. Nem voltam holmi virág, amit csak úgy kedvére leszakíthatott bárki és felhasználjon céljaira! De Arkaskon voltunk, ahol a lányok egyebek sem voltak, mint virágok, édes és vonzó illatukkal. De az illatokon kívül olykor akadtak más tényezők is, és Iranah ettől tartott annyira.
- Sajnálom, de én nem szándékozom részt venni holmi buta versengésben.
- A látszat ellened szól. Besétálsz ide ebben a ruhában és tudtunkra adod vele, hogy mindannyiunkat félresöpörtél. Ráadásul Heeroo-t is megkaptad!
Körülnéztem a teremben és csakugyan, egyedül csak rajtam volt narancs-homokszín ruha.
- Bocsáss meg, nem én választottam a ruhát, Heeroo-ról pedig igazán nem tehetek.
- Eliora ritkán kínál süteménnyel minket – közölte Sireen keserűen, végső bizonyítékaként mindannak, amit eddig elmondott nekem.
Megjegyzés küldése