Az Eliora kertjében hetente egyszer megtartott teadélutánok nagy népszerűségnek örvendtek az udvaroncok körében. Hölgyek és urak karonfogva, egymáshoz közel hajolva andalogtak a bódító illatú virágok tengerében. Gyanítom, Arkask valamennyi nemes növénye megtalálható benne, és olyanok is, amelyek nem ezen a bolygón honosak. Nem akartam hinni a szememnek, amikor megláttam egy rózsabokrot. Csak álltam előtte, beszívtam a virág ismerős illatát és arra gondoltam, ha most lehunynám a szemem, azt képzelhetném, hogy otthon vagyok.
- Mochaa hozta nekem – Eliora tűnődve nézegette a vörös bimbókat – Ti, földiek túl nagy jelentőséget tulajdonítotok ennek a virágnak. Ebben a kertben különlegesnek hat, de a tüskéi felsértik a kezedet, amint hozzájuk érsz.
- A homoktövisnek is vannak tüskéi.
- Valóban – mondta kelletlenül, miközben végigmért –, de vannak itt más földi virágok is, bár az arkaski talajban nehezen eresztenek gyökeret.
Elengedtem fülem mellett a célzást, sokkal inkább érdekelt, amit az előbb mondott.
- Nem is tudtam, hogy Mochaa is járt a Földön.
- Hajtotta a kalandvágy. Ezek a fiatalok olyan nyughatatlanok, szeretnek új dolgokat felfedezni - az úrnő karonfogott és rövid sétára indultunk a kertben - Mochaa folyton rivalizál az öccsével, ha Armel tesz valamit, ő sem akar lemaradni. Armel élete kötetlenebb és emiatt féltékeny rá. Most, hogy te is itt vagy, te földi virágszál, tapintható a feszültség közöttük.
- Nem állt szándékomban, hogy vita tárgya legyek közöttük.
Eliora felnevetett. Volt egy kis keserűség a hangjában, de leginkább a tekintete árulkodott valós érzelmeiről. Szemével a kertet pásztázta, mintha keresne valakit a vendégek között, akik a kis kanyargós utakat rótták az ágyások körül.
- Menj csak, fedezd fel a kertet, vannak még itt földi virágok, talán örömödre lesznek – bocsátott utamra – És ne feledkezz meg a süteményekről és a teáról!
Meghajoltam felé és elindultam egy találomra kiválasztott ösvényen. Éppen befordultam egy terebélyes bokor mellett, amikor szembe találtam magamat Mochaa herceggel.
– Amirah úrnő! Láttam, anyámmal beszélgettél – hajtotta meg fejét üdvözlésként a herceg.
- Váltottunk pár szót. Említette, hogy jártál a Földön, Mochaa herceg.
- Régen volt – szűkszavú válasza sejtette, hogy nem kíván foglalkozni a témával – Hallottam a balesetedről. De mint látom, változatlanul remek színben vagy.
Egy pillanatra leblokkoltam, hirtelen nem is tudtam, hogy mire céloz. Annyi minden történt azóta, hogy Deniaa elrántott a zuhanó kőedény útjából! Balesetnek inkább tekintettem a reggeli lépcsőházi kalandomat, amikor egyenesen Armel karjai közé rohantam.
– Megható, hogy így aggódtál értem – jegyeztem meg udvariasan. Persze tudtam, hogy bosszantani akar, de nem adtam meg neki azt az örömöt, hogy élvezze a játékot.
Feszült vonásai még jobban megkeményedtek és éhes szemei az ajkamra tapadtak. Úgy látszik, Mochaara erősebb hatással van az illatom, mint az öccsére, vagy csak kevésbé tud uralkodni magán. Egyetlen nap és rögtön két hercegbe is sikerül belefutnom úgy, hogy nincs más a közelemben.
- Keresel valakit? Netalán egy testőrkapitányt, akinek az lenne a dolga, hogy melletted legyen? – kérdezte csúfondárosan – A süteményes asztaloknál láttam őt, egy hölgy körül szimatolgatott éppen.
Óvatosan hátráltam egy lépést.
- Ó, csak nem félsz tőlem?
- Talán van okom rá?
- Túlértékeled magad, Amirah. Azt képzeled, annyira különleges vagy, hogy mindenki téged akar?
- Ezt nem én képzelem, herceg.
- Egy félvér lánynak Arkaskon nincs nagy értéke.
Közelebb léptem a herceghez.
- Na, és Arich lányának sem?
- A jó Arich vezér! Még az ő félvér lányával sem szennyezném be a vérvonalamat! Talán eljátszadozom veled. Ne gondold, hogy számít, te akarod-e - tette hozzá könnyelműen.
- Az azért csak számít, hogy az apád hogyan fogadná a dolgot!
- Mindenre van egy válaszod, félvér?
- Igyekszem, hogy mindig legyen egy jó érv a tarsolyomban. Máskülönben hogyan állíthatnám meg a magad fajtákat, akiknek eszét vette az illatom?
Láttam, ahogy megremegnek az orrcimpái, most tényleg az elevenébe találtam. Bár ennek a harcnak semmi értelmét se láttam. Itt csak én voltam az, aki veszíthet vele, Mochaanak csupán a büszkesége sérülhetett.
- Zavarok? - Iranah lépett mellénk, kezében egy pohárnyi jégbalzsamot tartott – Borzasztó karcos ma a levegő. Te nem iszol semmit?
Azt hittem, kérdése a hercegnek szól, de mivel hosszú ideig nem érkezett válasz, felnéztem a lányra, aki épp engem figyelt.
- Talán nekem is jól esne egy jégbalzsam.
Éppen kapóra jött, hogy félbeszakította harcunkat a herceggel, remek alkalmam nyílt rá, hogy eltűnjek. Már indultam volna, de Mochaa fürgébb volt nálam.
- Maradj csak, majd küldök neked Heerooval egy italt.
Iranah kifürkészhetetlen arccal nézett a herceg után, ügyesen leplezte csalódását.
- Sajnálom, biztos szerettél volna vele kettesben maradni.
- Mochaa herceggel? – nagyra nyílt csodálkozó szemekkel nézett rám, színük pont olyan volt, mint a kezében tartott ital – Nem, veled akartam beszélni.
- Velem? - kérdeztem csodálkozva.
- Figyeltelek benneteket és láttam, hogy vitatkoztok.
- Csak sértegetett és nem hagytam magam - vállat vontam.
- El tudom képzelni, mit akarhat tőled. Néha jobb, ha nem ellenkezünk, az ő bosszúja nagyot tud ütni.
- Ezzel mit akarsz mondani?
- Semmit. Csak figyelmeztetni akartalak.
Szinte szóhoz sem jutottam.
- Ennyi?
- Nem. Kimentettelek ebből a helyzetből, ezért jössz nekem eggyel.
Bólintottam, bár nem igazán akartam tartozni senkinek sem Homoktövisen, főként nem Iranahnak.
- Egész jó ez a ruha – szakértő szemmel mustrálta a halványzöld organzát, amit most viseltem – Jobb, mint az előző volt, ez a világos szín jobban megy a bőrödhöz. Látom, Seachlann nem bánik szűkmarkúan veled, ha magára vállalta, hogy felöltöztet.
- Ha apám itt lenne, gondolom, ő állná a költségeket, és remélem, meg is fizeti a tartozását.
- Az sértés lenne! Ha Seachlann bőkezű, az azért van, mert az akar lenni. Az már más kérdés, hogy milyen szándék rejlik a háttérben. Valószínűleg tervei vannak veled.
- Vagy egyszerűen kisegített a helyzetemből.
- Nos, sok mindent el lehet mondani róla, de azt nem, hogy jótékonykodna – biggyesztette száját a lány – Vigyázz magadra, Amirah! És ne haragítsd magadra Mochaa herceget!
Nem várta meg a válaszomat. Különös, ringó járásával tovább sétált az ösvényen, mintha mi sem történt volna.
***
Kéjesen nyújtóztam el egy kád forró vízben, néztem, ahogy a ringatózó szárított virágszirmok a víz felszínén újra megtelnek élettel. Az én bőröm is lassan megtelt tápláló olajokkal, a Meder száraz levegője okozta repedések lassan kisimultak. Egy ilyen nap után már csak nyugalomra vágytam, de Deniaa folyton kérdezősködött az Eliora kertjében történtekről. Szűkszavú válaszokat adtam, de nem érte be velük, érdekelték a hölgyek ruhái, az urak ruhái, a virágok, hogy milyen sütemények voltak az asztalokon. Persze, mindent mondjak el részletesen, de ezekre a dolgokra szinte már alig emlékeztem.
- Holnap majd beszélünk, menj aludni – mondtam ásítozva – pihenni akarok.
- Olyan keveset kérek, igazán! Akkor csak a süteményekről beszélj!
- Holnap!
- Holnap, holnap! – méltatlankodott, de végül beletörődött, hogy nem fogok többet mondani. Csendesen behúzta maga mögött a fürdőszoba ajtaját és elindult kis hálófülkéjébe.
Egy darabig füleltem, hallok-e valamit, de teljes volt a csönd. Amilyen halkan csak tudtam, kiszálltam a kádból és öltözködni kezdtem. Katana vádló tekintete követte minden mozdulatomat, mintha csak tudná, hogy rosszban sántikálok. Hálóruhámra szappanzöld köntöst húztam, eszem ágában sem volt még lefeküdni. Bocsánatkérőn néztem a macskámra, de ő továbbra is haragosan nézett vissza rám
- Ne árulj el, kérlek! – súgtam neki, mire csapkodni kezdett farkincájával – Hát jó, majd később beszélünk.
Óvatosan lakosztályom ajtajához osontam és egy pillanattal később már a rejtekajtó mögötti folyosók sötétjében botorkáltam, tabletem gyenge fényének kíséretében. Abban reménykedtem, talán találok egy rövidebb titkos utat a fiúk szobájához, de több lépcső megmászása után be kellett látnom, hogy amíg nem ismerem ki magam rendesen ebben az útvesztőben, csak a véletlen vezethet el oda.
Éppen egy szűk kis folyosón jártam, mikor elhatároztam, hogy véget vetek esti kalandomnak és visszatérek szobámba, de egyszer csak hangokat hallottam. Kerestem egy rést, egy lyukat, amin keresztül kikémlelhetnék, de a palota építészei ilyesminek nem látták hasznát. A két hangot viszont felismertem: Armel és Mochaa vitatkozott.
- Miért gondolod, hogy beleszólhatsz olyasmibe, amihez nincs közöd?
- Mert a fiadról van szó!
- Nekem nincs fiam!
Először fel se fogtam, miről beszél a két testvér. Mochaa hercegnek van egy fia?
- És nem is volt semmiféle kalandod, amikor a Földön jártál?
- Úgy van!
- Nos, kettőnk közül valamelyikünk az apja a fiúnak. A vérvizsgálat alapján apánk vérvonalából való. Rajtunk kívül ebből a családból más nem járt azon a bolygón!
- Akkor te vagy az apja, ilyen egyszerű – hangzott Mochaa nemtörődöm válasza – Hagyjuk már ezt az egészet, kezdem unni.
- Jól figyelj rám, Mochaa! Háromszor voltam a Földön és tekintve, mennyi idős a fiú, sehogy sem jön ki a matek azokkal az időpontokkal, amikor én jártam ott! José a te fiad!
- Az a nyomorék nekem nem fiam!
- Miért nem? – Armel provokációjára azonnal érkezett a válasz.
- Mert nekem nem születhet ilyen fiam!
- Nem is így született. Balesetet szenvedett, amiben meghalt az anyja.
- Ó! – némi érzelmet véltem kihallani Mochaa hangjából – Viola. Így hívtam, mert az illata viola volt. A nevére már nem emlékszem, de szórakoztató kis nő volt.
- Susan.
- Tényleg!
- Szóval elismered, hogy José a te fiad?
- Nem ismerem el. De minden bizonnyal tőlem van. Viszont felejtsd el, hogy hirtelen a keblemre ölelem és apucit játszok. Nekem nem kell az a fiú!
- Mert nyomorék?
- Mert félvér!
Egy ideig hallgattak, majd Armel törte meg a csendet.
- Mindent értek. Amirah is félvér, vagy azt már elfelejtetted?
- Ez hogy jön ide? És miért nézel így rám?
- Semmiért – Armel egy darabig hallgatott, majd kissé tárgyilagos hangvétellel folytatta - Szóval, lemondasz róla? Szabad kezet adsz nekem?
- Azt kezdesz a fiúval, amit akarsz, csak ne halljak róla többet!
Lassan megfordultam és elindultam vissza a lakosztályom felé. Végig a hosszú, sötét folyosókon a fülemben csengett Mochaa hangja, ahogyan kimondta a félvér szót.
Megjegyzés küldése