Seachlann sokadik unalmas anekdotáját ugyanolyan begyakorolt, harsány kacagás fogadta, mint az összes többit. Szerette hallani a saját hangját, szerette, ha rá figyelnek, amit ugyan máskor visszataszítónak találtam benne, most annyira nem is bántam. A ceremónián végig magamon éreztem az arkaski előkelőség tekintetét, méregettek, mint valami árut, amiről nem tudják eldönteni, megéri-e az árát, vagy csak egy közönséges darab, amit kívánatosnak akarnak láttatni. Szemem sarkából Armelre pillantottam, de most is azt a kifürkészhetetlen arcát mutatta, amit már jól ismertem. Immár a jövendőbelim volt, ígéretet tettem neki, de még mindig idegen, aki elzárta az érzéseit és gondolatait.
Az asztal roskadozott az ételtől, sültek és fűszeres sütemények illata keveredett virágok nehéz, bódítóan édeskés szagával. Virágok voltak mindenhol, vázákban és tányérokon, édes, sűrű szirupba mártva. Előbbiek, hogy elnyomják a hölgyek illatát, utóbbiak, hogy élvezettel ropogtassák őket. Ha kiürült egy tányér, azonnal egy másik került a helyére, még színesebb szirmokból álló kompozíciókkal. Az italokból is jócskán fogyott, és mire kellően bódultak lettek a vendégek, már kevesebb figyelmet szenteltek nekem.
És akkor, amikor a hangulat a tetőfokára hágott, mikor egymás szavát is alig lehetett hallani, döndülve nyílt a terem hatalmas ajtaja és besétált rajta egy tekintélyt parancsoló külsejű férfi. Egy csapásra csend telepedett a falak közé, az eddig harsány nemességben bennrekedt a szó, és félelemmel vegyes hitetlenséggel bámultak az érkezőre. Többen zavartan sütötték le szemüket.
A férfi elégedetten hordozta végig tekintetét a döbbent társaságon. Olyan volt, mint a legtöbb arkaski. Hosszú haja szabadon omlott a hátára, szikrázó kék szemei és szembeötlő fiatalsága elárulta, hogy erős vérvonalból származik.
– Úgy szokás, hogy a lány apját is meghívják az Ígéret napjára! Udvariatlanság nélkülem ünnepelni, nem gondolod, Seachlann?
Az apám szavait visszaverték a terem falai. Egy pillanatig úgy tűnt, Seachlann nem tud szóhoz jutni. Lassan letette poharát az asztalra, feltápászkodott. Imbolygó léptekkel indult el apám felé, aki szálfa egyenesen, rendíthetetlenül állt továbbra is.
Leplezetlenül figyeltem őt, minden egyes vonását megvizsgáltam és jól az emlékezetembe véstem, hogy majd később is emlékezzek erre a jelenetre.
– Ő már az én lányom – szólt Seachlan, mikor már szemtől szemben állt a nem várt vendéggel.
– Elfelejtettél értesíteni, hogy Amirah Homoktövisben van. Persze, gondolom, valami kis hivatalnokra hárítod a felelősséget, mert te gondoskodtál róla, hogy idejében megtudjam a hírt. És minő véletlen, hogy a hírhálózatban sincs tudósítás a nagy eseményről sem Armel herceg részéről, sem a titokzatos félvér menekültről a Föld bolygóról! Hogy legyek így jóhiszemű az irányodban, Seachlann?
– Arich, roppant mód sajnáljuk, hogy ez a kis baki visszatartott attól, hogy lányunk…
– Az én lányom – javította ki Arich az uralkodót, és komoran nézett a szemei közé, amivel rögtön kivívta tiszteletemet. Ő volt az egyetlen a teremben, aki ezt meg merte tenni az arkaskiak közül. – A lányom, és szeretnék vele eltölteni némi időt az elkövetkező hetekben. Ezt, ugye, megérted?
– Sajnálatos módon, amint jelentést tettél nekem, indulnod kell vissza Halálkatlanba. A fennálló új helyzet megköveteli az azonnali intézkedést – tárta szét karját tehetetlenül Seachlann. Színjátékának sem én, sem az apám nem dőlt be. Csak ürügyet keresett, hogy távol tartsa a palotától. – És egy aprócska dolog, Arich vezér, fájdalom, hogy figyelmeztetnem kell rá téged, de - hajolt hozzá közelebb a király - ne feledkezz meg az egyezségünkről!
– Az eskü kötelez.
– Amit nem szegnél meg.
– Ha akarnám, se tudnám elfelejteni, mivel tartozom neked – mondta Arich, miközben fájdalmas pillantást vetett rám. – Azonban jog és szokás szerint a lányom mellettem lesz az Eskü napjáig. Van itt valaki, aki ezt az állításomat megvétózza?
Néma csend fogadta a szavait. Az előkelő vendégek az előttük lévő ételt bámulták, senki sem mert megszólalni vagy legalábbis állást foglalni.
– Senki – jelentette ki Armel az apja helyett – Amirah melletted lehet. Viszont veszélyes küldetéseket hajtasz végre és nem szeretném, ha a jövendőbelim védtelen lenne a Fekete herceg birodalmában.
– Fiam kísérőd lesz ebben a nehéz időszakban – jelentette be Seachlann álszent mosolya mögé menekülve, kiélvezve helyzetét, hogy mégis diadalt aratott apám felett – Van kifogásod ellene?
– Lehet? – állta továbbra is az uralkodó tekintetét Arich. – És most, ha megengeded, üdvözölném a lányomat.
Seachlann egy kegyes intéssel jelezte Arichnak, hogy részéről rendben van a dolog, de nem vette le róla a szemét. Apám kurta fejbólintással nyugtázta Seachlann gesztusát, majd elindult felém.
Zavarban voltam, most először láttam őt szemtől szemben. Nehezen tudtam róla elképzelni, hogy az apám. Inkább látszott a bátyámnak. Erős férfias vonásai alatt felsejlett néhány apró részlet, ami emlékeztetett arra a lányra, akit a tükörben szoktam látni.
Egy félszeg mosolyt sikerült megejtenem, ennél többre nem tellett zavaromtól. Szám kiszáradt, nyelni is alig tudtam, annyira izgultam. Vártam, hogyan reagál rám, mit szól hozzám. És féltem is ettől a megmérettetéstől. Túl sokat jelentett nekem ez a pillanat, az életem múlt rajta.
– Egészen más vagy, mint képzeltem, és ez előnyödre szolgál – mondta miközben üdvözlésként átölelt, majd halkan hozzátette – Nem örülök, hogy itt vagy, de a körülményeket tekintve ez tűnt a legésszerűbb választásnak.
– Nekem azt mondták…
– Tudom – súgta a fülembe – Később mindent megbeszélünk. Bármit is mondtak neked, most már tényleg biztonságban vagy!
– Ha már megvolt a nagy családegyesítés – állt fel Mochaa kissé dülöngélve –, folytassuk az öcsém és a kis félvér lány ünneplését!
– Gondolom, ezt nem sértésnek szántad, Mochaa!
Apám dühödten bámult a trónörökösre, készen arra, hogy tettlegességig fajuljon a dolog. Kínos helyzet, de megértettem, hogy egy ilyen sértést nem lehet szó nélkül hagyni.
Armel állt fel és karját bátyja elé tartva tolta hátrébb, hogy ne legyen előtérben.
– Természetesen nem. Ilyen sajátságosan becézi a lányodat. Amirah nem adta jelét, hogy ez zavarná őt, ha így lenne, már intézkedtem volna - Armel körbehordozta tekintetét a jelenlévőkön - Senki sem sértheti meg a nőt, akivel összekötöm az életemet. Tehát, hogy az itt jelenlévők értésére adjam, ha a jövőben bárkinek is eszébe jutna megjegyzést tenni Amirah úrnő származására, velem gyűlik meg a baja.
Apám kérdőn nézett rám, mire csendesen megráztam a fejem. Nem akartam bonyodalmat. Ezért nem is kívántam, hogy részéről bármilyen folytatása legyen az ügynek. Armel amúgy is finoman figyelmeztette testvérét az elhangzottakkal. Engem egészen más kérdések foglalkoztattak.
***
Apám egy elégedett pillantással nyugtázta Deniaa jelenlétét a szobámban. Miután kötelességéhez híven megtette jelentését az uralkodónál, felkeresett a lakosztályomban, hogy a nap további részét velem töltse.
– Látom, Heeroo gondoskodott rólad – mondta apám, mire majdnem válaszoltam, azt hittem, nekem intézi szavait. De miközben beszélt, a kis szolgálólányra nézett. Egy pillanatra zavarba jöttem, de aztán hirtelen eszembe jutott, hogy Deniaa is Folyóvidék azon részéről származik, ahol apám birtokai voltak.
– Unokabátyám távollétedben mindannyiunkról és mindenről gondoskodott. Amit tehetett, megtette – éreztem, hogy félig nekem is szánja az információt és ezzel kér bocsánatot, amiért oly sok mindent elhallgatott előlem.
– Egy értékesnek tűnő tőrt adott nekem, hogy ajándékozzam Armelnek – úgy éreztem, ezt feltétlenül közölnöm kell apámmal, és igyekeztem nem mutatni, mennyire megütköztem az előbbi tények ismeretén. – Heeroonak hála megfelelő Ígéret-zálogot adhattam a hercegnek.
– Kárpótolni fogom érte. De most ne beszéljünk erről! Seachlann megzsarolt téged. Magadtól nem mentél volna bele ebbe az őrültségbe.
Meglepett, hogy apám ilyen nyíltan kimondja a tényt. Eddig mindenki óvatosan fogalmazott körülöttem, burkoltan próbálták értésemre adni a fontosabb dolgokat. Ebből arra következtettem, hogy az egész palota területén mindenhol füle van a falnak, és nem biztonságos felelőtlenül fecsegni.
Apám mit sem törődött ezzel. Egyenesen kimondta, amit gondolt. Ahogy ott állt, el is hittem róla, hogy sérthetetlen és senki sem merne ártani neki. Reméltem, hogy ez tényleg így van.
– Valóban – mondtam. Ha ő nem félt, én mitől tartottam volna? Eleve másként álltam az arkaski élethez, mint akik itt születtek.
– Ha már így történt, jól választottál, és talán a javunkra is fordíthatjuk - apám leült egy asztalhoz - Mindenesetre ügyesen alkudtál. Nyertél hat hónapot.
– Tudni akarok mindent az esküről!
– Hát persze. Elvégre a lányom vagy. De még mennyire, hogy a lányom vagy! – indulatosan beleöklözött a levegőbe. Néztem erős alkatát, fejlett izmait, szőke hajzuhatagát, ami még arkaski viszonylatban is figyelemre méltó volt. Még mindig ámulatba ejtett meghatározhatatlan kora, pedig éppen olyan volt, mint a legtöbb férfi és nő, akit eddig láttam. Örökifjú volt, hatalmas és erős.
– Mi volt az alkutok tárgya?
– Te – mondta kis töprengés után. Talán azt mérlegelte, hogyan hozza tudomásomra – Egész pontosan a gyermekem.
– Ezért nem lett soha családod Arkaskon - ültem le mellé.
– Ezért tudtalak biztonságban a Földön - fogta meg a kezemet.
– Ezért nem örültél annak, hogy itt vagyok – értettem meg előző esti szavait.
– Bizonyos okok miatt Seachlann a gyermekemet kérte zálogul cserébe a hűségemért. Nem akartam feláldozni egy ártatlant, hogy a palotában nevelkedjen. Ha fiú lennél, katonát faragott volna belőled és az első adandó alkalommal az első sorba küld, ha azt tapasztalná, hogy nem úgy teszem a dolgom, ahogy ő azt elvárná. De lány vagy, így megszerzett magának, hogy továbbra is biztos lehessen a lojalitásomban. Ez számára jó üzlet volt.
– Terhedre vagyok itt?
– Azt hittem, hogy törékeny virágszál vagy, de már az első pillanatban láttam rajtad, hogy arkaski génjeid erősebbek a földieknél. Féltelek és óvni foglak, de látom, hogy megállsz a saját lábadon is. Mégis, jobban örülök annak, ha mellettem vagy és nem a palotában.
– Miért volt szükség az alkura?
– Erről később majd többet is meg fogsz tudni. Most legyen elég ennyi. Holnapután indulunk. Útközben lesz időnk és alkalmunk megbeszélni mindazt, amiről lemaradtál. Arkask sem jobb, mint a Föld.
– Azt hittem…
– Szeretjük ezt a benyomást kelteni. Főleg Seachlann szereti úgy feltüntetni a dolgokat, mintha minden rendben menne.
– Itt sincs másként, mint a Földön…
– Jó meglátás. Van még valami, ami sokkal fontosabb minden elhangzott szónál. Légy büszke a származásodra, és soha senkinek se tűrd el, hogy félvérnek szólítson!
Rám nézett és várta, hogyan reagálok szavaira. A szemébe néztem, hogy lássa, nem vagyok gyenge, hogy van önérzetem, és bízhat bennem. Lassan bólintottam.
Apám elégedetten dőlt hátra székében térdén Katanával, aki rögtön a bizalmába fogadta. Furcsa kis mosoly jelent meg az ajkán, ahogy arcomat fürkészte. Én is elmosolyodtam. Még nem ismertem őt, de valahol a lelkem mélyén éreztem, hogy számíthatok rá, hogy bízhatok benne. Formálódni kezdett bennem egy érzés, ami leginkább a büszkeséghez hasonlított. Örültem, hogy ő az apám, hogy egy ilyen jellem, aki példakép lehet, akire fel lehet nézni.
Nem tudom, honnan jöttek ezek az érzések, de hittem bennük. Nem mindennapi férfi az apám, és én az ő lánya vagyok.
Megjegyzés küldése