Sireen látogatása meglepő és váratlan volt. Nem számítottam rá, hogy bárkit is érdekelne a palota hölgyei közül, hogy eltűnök a színről. Számukra sokkal kényelmesebb lesz, hogy minden visszatér a régi kerékvágásba.
Nem fogadta el a felkínált helyet, körbesétálta a lakosztályomat, mindent megszemlélt, megvizsgált, felmérte a dolgaimat. Valószínűleg az itt lévő holmik fényűzőbbek voltak az övéinél és ezt helyre kellett tennie magában.
- Mikor indultok?
- Holnap délután.
- Mi talán sosem hagyhatjuk el Homoktövist, hacsak nem találnak nekünk is egy férjet. A családunkhoz sem mehetünk vissza – megállt szépítkező asztalkám előtt és felemelt róla egy homokkő berakású fésűt – Te is tudod, milyen az élet a palotában.
- Tudom – feleltem, miközben követtem minden mozdulatát. Kíváncsi voltam, hogy mire akar kilyukadni, figyeltem testbeszédét, hátha többet elárul, bár egy arkaskinál ez merész vállalkozás volt.
- Egyedül leszel, hölgytársaság nélkül. Deniaa persze ott lesz, remek lány, de csak szolgáló. Viszont Armel herceg jövendőbelijének és Arich vezér lányának szüksége lesz egy hölgy társaságára is.
- Gondolod?
- Így szokás.
Nem bírtam tovább, kiugrasztottam a nyulat a bokorból.
- Sireen, mondd csak ki egyszerűen, hogy el akarsz jönni. Nem kérdezem az okokat, az nem tartozik rám.
- Szóval ott így volt a szokás. Azon a bolygón, ahonnan jöttél.
- Többnyire - vontam meg a vállamat - Mi, emberek, ha akarunk valamit, kimondjuk.
- Itt nem mindig mondhatjuk ki, sem azt, amit akarunk, sem azt, amire gondolunk. Te más vagy, egy másik világból jöttél, elevenebb vagy, mint bármelyik arkaski hölgy, és ez izgalmas.
- Inkább veszélyes.
- Mert egyedül vagy.
- Így is kell maradnia. Nem lehetek követendő példa.
- Miért nem? – sápadt arcába pír szökött, szemeiben olyan tűz égett, ami már jó ideje emészthette belül - Éppen azért, mert nem olyan vagy mi, többen érdeklődnek irántad, pedig félvér vagy! Bocsáss meg – lesütötte a szemét – de ez az igazság. Minket semmi sem tesz különlegessé, csak az illatunk, és sokszor az sem elég, ha a családunk nem elég gazdag vagy befolyásos. Mi unalmasak vagyunk, Amirah, de a legrosszabb, hogy nem is engedhetjük meg magunknak, hogy többek legyünk, mert nőnek születtünk.
Ő volt az első arkaski nő, aki ki merte mondani ezeket a veszélyes gondolatokat. Ha nem lettem volna idegen, talán tovább hordozza magában és nem jut el odáig, hogy szavakba is öntsem talán még el is fogadja sorsát. Részem volt abban, hogy eljutott idáig és úgy éreztem, nem hagyhatom magára ebben a harcban.
- Még gondolkozom rajta.
Szertartásosan meghajolt előttem és távozott a lakosztályomból. Szavai sokáig ott csengtek még a falak között, nem hagytak nyugodni. Felébredt bennem a remény, hogy elkezdődött valami változás, ami könnyebbé teheti az én életemet is ezen a bolygón. Szégyeltem, hogy így érzek, hogy csak magamra koncentráltam, de volt mentségem is, túl akartam élni, ami Arkaskot megismerve, nem ígérkezett könnyű feladatnak. Sireen látogatása nyitotta fel a szemem, amennyire én tartok tőlük, ők is tartanak tőlem. Jelenlétem felért egy pillangóhatással és hogy hova vezet majd, az félelemmel töltött el.
Túlságosan is belemélyedhettem a gondolataimba, nem vettem észre az ő kopogását, csak akkor eszméltem, mikor már ott állt előttem és megköszörűlte a torkát.
- Iranah kisasszony kíván látogatást tenni az Úrnőnél.
- Jöjjön be!
Zavarba hozott, hogy hirtelen ilyen nagy lett az érdeklődés irántam. Próbáltam nyugalmat erőltetni magamra, de amit láttam megdöbbentett. Iranah arca a szokásosnál is fehérebb volt, túl tett Sireen sápadtságán is. A palota légköre határozottan rossz hatással volt a fiatal lányokra.
- Emlékeztetni akarlak, hogy jössz nekem egy szívességgel. Még mielőtt elhagynád a palotát, szeretnék kérni tőled valamit cserében.
Iranah arca komoly volt, és ahogy beszélt, a vonásai rezzenéstelenek maradtak. Az jutott eszembe, vajon mennyi gyötrelemben lehetett része, mire begyakorolta ezt az önfegyelmet? Azt vajon tudja, hogy mindezek ellenére a hangja elárulja? A hangszíne megváltozott, nem éreztem a magabiztos erőt, amivel a Hölgyek termében beszélt velem. Igazából, mióta a palotában voltam, napról napra veszített erejéből.
Bólintottam, hogy folytassa.
- Kimentettelek Mochaa karjai közül.
Vártam, de csak lehajtott fejjel ült tovább és nem mondott többet. De nem is volt szükség rá, hogy kimondja, mit akar. Sireen fecsegésével ellentétben az ő szűkszavúsága többet árult el. Tartoztam neki és ő viszonzást akart. Ugyanazt, amit ő tett: mentsem ki Mochaa karjai közül.
- Neheztelsz rám – szólalt meg végül – Nem volt szép tőlem, ahogy fogadtalak a Hölgyek termében.
- Szerintem illet a helyhez és az alkalomhoz - mosolyodtam el.
- Na és a hölgyhöz, aki Eliora süteményes kosárkáját kiérdemelte.
Leültem mellé a szófára, nehéz úgy őszintén beszélgetni valakivel, hogy az illető közben nem néz a szemedbe.
- Nem haragszom - megfogtam a kezét, megvártam, amíg rám emeli a tekintetét - Amikor idejöttem, féltem. Nem attól, hogyan fognak bánni velem a Hölgyek termében. Nem attól, hogy lesznek olyanok, akik megkeserítik az életem. Amitől én féltem az volt, hogy nem leszek képes együtt élni Arkask szokásaival, hogy minden más lesz, mint otthon volt, és ezt nem bírom el. De ez alatt a néhány nap alatt láttam, hogy vannak arkaskiak, akik jobban félnek, mint én, pedig ők itt születtek.
- Ha kimutatom az érzéseimet fegyvert adok az ellenségem kezébe. Minden érzés közül a félelemmel tudnak a leginkább visszaélni.
- Egy lánynak nem telhet örökös félelemben az élete! Ha azt hiszed, jó messzire szaladhatsz előle, rosszul gondolod. Végig a nyomodban fog loholni. Egyszer úgyis megállsz, mert elfáradsz, és akkor utolér. Neked kell megállítanod.
- Nincs hozzá elég erőm.
- Most még nincs.
Szántam őt, jobban, mint Sireent, aki talán csak unatkozott, aki többet akart az élettől. Iranah rettegett, szabadulni akart, mert tudta, hogy ha nem szabadul ki a palotából, nem marad életben a falai között.
- Alantasnak tartanád, ha elkísérnél útjaimra? Szükségem lenne valakire, akivel társaloghatnék, hat hosszú hónap áll előttem.
- Ohh… Azt hittem, apád már választott melléd hölgyeket.
Hölgyeket? Miért, hány hölgye lehet egy magas rangú vezér lányának?
- Remélem, hogy nem. Tehát?
Elgondolkodott.
- Nem esne nehezemre elfogadni egy ilyen ajánlatot. Persze csak, ha nem bánod, hogy én északi vagyok.
- Számít ez?
- Sokat.
- Nos, úgy is azt pletykálják, hogy mit sem törődök a szokásokkal, eggyel több vagy kevesebb!
Elmosolyodott, amitől kezdett visszatérni a szín az arcába.
***
A hírfolyamot néztem a fali képernyőn. Az Armellel kötött ígéret-ceremóniát vetítették szinte egész nap óránkénti ismétléssel. Hatásos kis anyagot vágtak össze, persze apám érkezését kivágták, az nem illett a képbe. De voltak felvételek arról, hogy Eliora kertjében sétálok kettesben az úrnővel, vagy a hölgyekkel társalgok. Ugyanilyen képsorok Armelről is, megtűzdelve néhány érdekes információval. Egy szemfüles drónkamera olyan képkockákat is rögzített, amin apámmal meghitten társalogtam lakosztályom teraszán. Így volt teljes az összhatás. Narinától tudtam, hogy addig lesz műsoron a kisfilmünk, amíg a nép hozzá nem szokik az arcomhoz és elfogadnak a hercegük mellett.
- Népszerű vagy a palotában, és nem tudom, hogy ennek örüljek-e?
Összerezzentem Armel hangja hallatán, akit az imént még a monitoron figyeltem, hirtelen ott állt előttem és velem együtt nézte a hírfolyamot.
- Ha elmagyarázod, miről van szó, segítek, hogy el tudd dönteni, de kérlek, ha lehet, a jövőben ne hozd rám a frászt!
Lesújtó pillantást vetett rám.
- Apád felkeresett és emlékeztetett arra, hogy nincs hölgytársaságod, és szeretné, ha ezen mielőbb változtatnánk. Jelezte, hogy vannak jelöltjeid is.
- Iranáhra és Sireenre gondolsz?
- Rájuk - Armel egy parancsszóval kikapcsolta a hírhálózatot, majd felém fordult - Nem tudtam, hogy jóban vagytok.
- Az utóbbi időben sokat beszélgettem velük. Azt gondoltam, hogy már elindult közöttünk valami és nem láttam értelmét, hogy valahonnan messziről hozassunk két vadidegen lányt. Amúgy sem könnyű szót értenem az arkaski hölgyekkel, ugye, ezt megérted?
- Éppen erre hivatkoztam én is. Anyám csalódott, mert áthágtuk a szokásokat ezzel a lépéssel, de végül is az uralkodói család szolgálatában maradnak a hölgyek, és jó nevelést kaptak tőle. Azt kérte, fogadd az ő ajándékaként.
- Köszönöm. Volt más kellemetlenség?
Nem mondtam ki, amire gondoltam, fogalmam sem volt, illik-e tudnom olyasmiket, amiket Iranáhról és Mochaaról feltételeztem.
- Ha arra gondolsz, hogy a bátyámat kellett-e győzködjem, hogy lemondjon az ágyasáról…
- Ne nevezd őt így! Nem hagyott neki választási lehetőséget. Az olyanok, mint ti, sosem hagytok az olyanoknak, mint ő.
- Neked is volt választásod.
- Nekem? – dühösen néztem rá – Komolyan elhiteted magaddal, hogy volt választásom?
- Ne vitatkozzunk ezen, Iranahról beszéltünk. Mochaa nem örült, hogy magaddal akarod vinni, de két dolgot mondott: amúgy is unta már azt a lányt, és, hogy ennyit csak megtehet a félvér választottamért.
- Kedves tőle - jegyeztem meg gúnyosan - Sosem tett volna esküt neki, ugye?
- A bátyám nem szívesen tenne esküt bárkinek is. Apám az egyetlen, aki ilyesmire ráveheti.
- Veszélyes uralkodó lesz belőle, ha eljön az ideje – a gondolattól kirázott a hideg, gyorsan eltereltem róla a témát – És mi lesz a fiúkkal?
Armel a szavakat keresgélte, nem akart olyasmit mondani, ami bármire is kötelezné őt. Ez megijesztett, aggódni kezdtem a barátaimért.
- Rolandot elviszi az apja, még mielőtt mi gépre szállnánk.
- És José?
- José? – mintha zavarban lett volna attól, ahogy néztem. Figyelmeztetnem kellett magamat, Armel nem tudhatja, hogy kihallgattam őt és a testvérét – Joséról majd én gondoskodom. Ha már itt van és nem hagytuk a sorsára, úgy érzem, kötelességem, hogy figyelemmel kísérjem az útját. Hamarosan ő is elutazik. Északra küldöm, miután megműtötték. Van ott egy birtokom, ott majd vigyáznak rá.
Csak egy bólintásra telt tőlem. Összeszorult a torkom, nem így akartam, de legalább kijutnak a palotából. Armel megköszörülte a torkát, még tartogatott valamit a számomra.
– Narina elbocsátását kérte a palotából, hogy melletted maradhasson.
– Komolyan? – néztem rá elkerekedett szemmel.
– Meglepett?
Nehezen tettem helyre magamban ezt a fordulatot. Narina egy ideje többet volt mellettem, megszervezte a programjaimat, intézte ügyeimet és semmi kifogásom sem volt ellene, csupán nem tudtam elfelejteni azt a pillantást, ahogy Armelre nézett.
– Nem számítottam rá. Nehezen tudom elhinni, hogy miattam…
– Mit jelentsen ez a bizalmatlanság, Amirah? - emelte fel a hangját Armel - Narina felelősnek érzi magát érted. A baleset óta szinte megszállottan felügyelni akarja a dolgaidat, hogy még egyszer ne fordulhasson elő ilyesmi. Azt hiszem, megkedvelt téged és ott akar lenni a közeledben, gondoskodni róla, hogy biztonságban légy.
– Vagy valaki más biztonságáról akar gondoskodni.
– Nem tudom, hogy mire célozgatsz – mondta lassan, miközben alaposan megrágta szavaimat –, de egy biztos: Narina szándékaihoz nem férhet kétség, ok nélkül vagy bizalmatlan vele.
– De okkal kérte, hogy helyezd át az én szolgálatomba! És a mese, amit beadott neked, szerintem nem tükrözi a valóságot.
– A bizalmatlanságod rosszul érint engem. Én megbízom benne.
Nekem viszont voltak kételyeim, amit nem igazán tudtam megmagyarázni. Éreztem, hogy valamiféle rejtély lengi körül Narinát, de nem tudtam megfejteni. Feltételezéseim voltak, megérzéseim, de nem hagyatkozhattam rájuk.
– Magaddal hoztad volna, ha melletted marad?
– Nem. Éppen elég feladata lett volna a palotában. Szükségem lett volna egy megbízható személyre, akivel tarthatom a kapcsolatot. Ezt meg is mondtam neki, de ő ragaszkodott a saját elképzeléséhez, és kénytelen voltam beleegyezni. Mivel ő civil alkalmazott, nem parancsolhattam rá. Végülis, ez a felállás sem rossz. Nyugodtabb vagyok, ha olyanok vesznek körül téged, akikben megbízom.
Ehhez már nem tudtam mit hozzáfűzni. Hiába is győzködném, nem biztos, hogy hinne a megérzésemben.
Megjegyzés küldése