SKY
Teljesen bolondnak tarthatnak - gondoltam, miután utolsóként barátomat is kiraktam a lakása előtt. Alig fél órával azután, hogy lement az utolsó koncert, már a kocsiban ültünk és az autópályán robogtunk hazafelé Wingfieldbe. Judd morgott. Ben morgott. David csak figyelt leeresztett szemhéja mögül. Aztán Ben elaludt. David meditált. Judd folytatta a morgást. Judd a fejét csóválta. Judd a szemét forgatta. Teljesen hatástalan volt minden igyekezete, ahogy értésemre akarta adni, mennyire lehetetlenül viselkedem.
Tisztában voltam vele, hogy őrültség, tudtam, hogy teljesen elment az eszem, de hogyan is várhatja el bárki, hogy ebben a helyzetben józanul mérlegelve hozzam meg a döntéseimet? Lily ott volt a lakásomban és szüksége volt rám. Mondjon Judd, amit akar, képtelen lettem volna még egy éjszakát eltölteni a szállodában. Haza akartam menni, vele akartam lenni, vigyázni akartam rá és tudni akartam mindent, amit a telefonban nem tudott elmondani, amit a blogjában nem tudott leírni.
Tiszta őrület.
Már megint bolondot csinálok magamból. Ehhez nincs jogom, ez Aiden feladata. Én csak egy sokadik vagyok, egy menedék, egy... Viszont Aiden nem tud vigyázni Lilyre, ha tudna, már régen talált volna megoldást a helyzetére. Képtelenség, hogy ezen töprengek, és elönt a féltékenység.
- Anya, te tudtad - bukott ki a számon. A kulcsok. A túlzott aggódás Lily miatt. A szoba, amit nem volt hajlandó átalakítani vendégszobává a lány távozása után. Ez mindig az ő szobája lesz - ezt mondta aznap, amikor Stella eljött a lányáért. Az örökös vita apával, hogy valamilyen formában gondoskodjanak Lilyről és a jövőjéről. Apa, aki a vér szerinti rokona volt, hallani sem akart róla, nem akarta, hogy lecsorogjon Stella torkán az, amit a lánynak szánnának. De valamilyen formában mégis gondoskodtak róla úgy, hogy Stella ne rakhassa rá a kezét. Igen, anya tudta. Kimondatlanul ugyan, de rám hagyta Lilyt. Az én feladatom, hogy ezután vigyázzak rá.
Hajnali három múlt, mikor leparkoltam a belvárosi bérház előtt az autóval. Halkan nyitottam ki a lakás ajtaját, és megkönnyebbült sóhaj szállt fel az ajkamról, amikor megláttam a kis szoba ajtaja alatt kiszűrődő halvány fény csíkját. Lily még mindig felkapcsolt lámpa mellett alszik, éppen úgy, mint régen.
Az utazótáskák csöndesen puffantak az előszoba padlójára, ügyelve, hogy ne csapjak nagy zajt. Végigosontam a folyosón, lassan a szoba kilincsére tettem kezemet és óvatosan lenyomtam.
A szívem hangosan dörömbölt, amikor megpillantottam az éjjeli lámpa fényénél alvó lányt. Sokkal szebb volt, mint ahogy emlékeztem rá. Csak álltam, és bámultam aranyszínű haját, ahogy szétterült a párnán, résnyire nyílt ajkait, mintha csak egy gyönyörű festmény lenne egy kiállítóteremben, amihez tilos hozzáérni. Az örökkévalóságig elnéztem volna így, ha tehettem volna, de miféle aberrált kukkoló lennék, ha itt tölteném a fél éjszakát?
Már éppen indultam volna, hogy bezárjam magam mögött az ajtót, amikor az ágy felől mocorgást hallottam:
- Sky?
Lily erőtlenül emelte fel alvástól duzzadt arcát. Vaksin hunyorgott álmos szemeivel, ami még mindig püffedt volt a sírástól. Istenem, milyen nyúzott szegénykém! Mennyire látszik, hogy nyomot hagyott rajta az elmúlt időszak, a teher, amit kénytelen volt egyedül cipelni! Legalábbis eddig, nem hagyom, hogy ezután is egyedül birkózzon meg vele.
- Bocsáss meg, nem akartalak felébreszteni. Csak látni szerettem volna, hogy jól vagy. Aggódtam miattad.
- Hát, már megtörtént - mosolygott Lily, közben ülő helyzetbe tornázta magát az ágyában. Zavartan kulcsolta össze két karját felhúzott térdei körül. Láthatóan nem igazán tudott mit kezdeni a helyzettel, olyan régen volt már, mikor utoljára találkoztunk.
LILY
Talán mégis szakadékot húzott közénk az idő. Féltem ettől a lehetőségtől, amit az élet tálcán kínált fel, nem tudtam, hogyan történik majd a találkozás. Azt tudtam, hogy nem lesz olyan, mint régen, hogy is lehetne, hiszen mindketten változtunk. De az sem fordulhat elő, hogy teljesen elhidegültünk egymástól. Nem szerettem volna, ha így lenne.
Sky-ra néztem. Ő is mintha tétovázna, mintha nem tudná eldönteni, hogy belépjen-e a szobába vagy csendben behúzza maga mögött az ajtót jó éjt kívánva.
- Nos, ha már így történt...
Sky mozdult elsőnek és két hatalmas lépéssel az ágy mellett termett, kitárt karjaival fölém hajolva. Könnyeimmel küszködve vetettem magamat az ölelésbe. Kétségbeesetten szorítottam magamhoz, kapaszkodtam belé, fuldokolva elfojtott érzelmeim között. De ennek vége, most már fellélegezhetek. Biztonságban vagyok. Soha többé nem bánthat senki. Éreztem, ahogy Sky hűvös ajkai a homlokomhoz érnek: egy bizonytalan, lágy puszi, ami a kinti éjszaka fagyos levegőjét hozta magával.
- Brr, de hideg vagy! - borzongtam, de hangomban nevetés bujkált.
- Lehet, azért van, mert hideg van odakint? - kérdezte Sky és jéghideg arcát hozzányomta forró arcomhoz. - Így sokkal jobb!
- Neked! Én viszont garantáltan felébredtem - kuncogtam.
- Akkor nem kérdezem meg, hogy kérsz-e kávét.
- Hát jó - mondtam, majd csalódottan néztem, hogy Sky elindult az ajtó felé. - Hova mész?
- Nekem viszont szükségem van egy kávéra! Egész éjjel vezettem!
- Akkor talán mégis kérnék!
- Talán szükséged is lehet rá, mert addig nem hagylak, amíg el nem mondtál mindent!
Mindent. Megrettentem a szótól. Teljesen kiadni magamat. Kiszolgáltatottá válni. Még soha senkinek se mondtam el a teljes igazságot. Aiden is csak részleteket tud, mások meg annyit, amennyit láttak, hallottak. De mindent csak én tudtam. Már jó ideje egyedül hurcoltam magamban a terhemet. Elmondani Sky-nak olyan lenne, mint... olyan lenne, mint régen? Lehet egyáltalán olyan?
SKY
Dehát nem ezt akartam? - kérdeztem magamtól. Itt ültünk egymás mellett a nappali kanapéján, karom Lily vállán, aki a fejét a mellkasomra hajtotta. Együtt voltunk, ezt akartam, de nem így. Nem akartam a könnyeket és a fájdalmat. Tenni akartam valamit, hogy mindez másként legyen, de Lily még mindig sírt, és a lelkemre súlyos teherként zúdult mindaz, amit az elmúlt hetekben történtekről megtudtam.
- Minden rendben lesz - suttogtam, bár magam sem tudtam, hogyan is kezdhetnénk hozzá a zűrzavar felszámolásához.
- És anya? Vele ki fog... Neki...
- Lily! Az anyád... - elhallgattam, fogalmam se volt, hogyan mondjam el a lánynak, hogy felesleges bármilyen vesződség, hogy érte nem tehetünk semmit, hogy nem rajtunk múlik.
- Tudod, mi lett vele? Kirúgták, mert sokat ivott. Mindig iszik, Sky. Minden nap - szipogott. - És én próbáltam, én tényleg megpróbáltam. Nem hallgatott rám. Veszekedtem vele és még azt is megtettem, hogy kiöntöttem a piáját a mosogatóba. Mindenfelé eldugta előlem, egyszer még a szennyestartóba is. Ordított velem, olyankor elviselhetetlen volt. Nem tud felállni, egyedül nem tud - sóhajtotta fáradtan Lily.
- Pedig egyedül kell. Neki kell rájönnie, neki kell eldöntenie. Elmehet terápiára, elmehet elvonóra, talpra állhat, de a döntést neki kell meghoznia. Neki kell akarnia!
- Te jó ég! Annyira hálátlan vagyok! Felnevelt, iskoláztatott! Én meg ott hagytam, cserben hagytam…
- Mit akarsz csinálni? Visszamenni hozzá és tűrni, hogy továbbra is azt tegye veled, amit eddig?
A gondolat engem is megrémisztett. Épp csak, hogy visszakaptam őt, és most engedjem is el? Pont most szabadult meg az anyja zsarnoksága alól, és hagyjam, hogy visszarohanjon tovább szenvedni? Ezt nem engedhetem!
- Én... persze, hogy nem akarom azt! Nem megyek vissza!
- Ó, Lily, miért nem jöttél el hamarabb?
- Mert nem tudtam, hogy örültél-e volna nekem, és az új számodat sem tudtam.
- Pedig írtam SMS-t.
Igen, próbálkoztam, a három év alatt egyetlenegyszer. Elküldtem az új számomat, de nem kaptam választ. Mi mást jelenthetett volna, minthogy Lily nem akar velem kapcsolatba lépni azután, hogy nem kerestem többé?
- Nem kaptam SMS-t - a lány arcán őszinte volt a döbbenet.
- Az meg hogy lehet?
- Istenem, anya! Hát persze! Folyton tőlem kérte kölcsön a telefont, ha el akart intézni valamit. Talán akkor jött az üzeneted, mikor anyánál volt a mobilom.
- Elképzelhetőnek tartod, hogy...
- Nem, ilyet azért nem tenne. Inkább csak részeg lehetett és nem tudta, mit csinál.
Szerettem volna ezt hinni, de az alapján, amit az elmúlt órákban megtudtam Stelláról, nem voltam biztos benne. Ráhagytam Lilyre, inkább higgye ezt, éppen eleget szenved már az anyjától.
Szóval Stella törölte az SMS-emet. Nem akarta, hogy találkozzunk. De miért? Alighogy feltettem a kérdést, már tudtam is a választ: nem akarta, hogy a lánya kapaszkodjon valakibe, hogy kötődjön máshoz, mert akkor nem tudta volna irányítani, nem tudott volna uralkodni felette. Neki az volt az érdeke, hogy a lánya egyedül legyen és csak rá számíthasson, hogy kihasználja, hogy elvegyen tőle mindent, amit csak elvehet. Rajta keresztül büntesse a volt férjét, rajta kérje számon mindazt, ami elmúlt, amit elveszített, és rajta álljon bosszút minden kudarcáért. Vajon mikor fog minderre Lily is rájönni?
- Talán – feleltem óvatosan. Nem akartam még jobban összetörni a szívét, de a kétségeit sem oszlattam el. Majd szép lassan felbukkannak a dolgok a mélyből, és választ kap minden kérdésére. Ezek a válaszok gyötrően fájdalmasak lesznek, de én itt leszek mellette, és vigyázok rá.
Megjegyzés küldése